Aki követi az NFL történéseit, jól tudja, a Patriots irányítója a tavalyi szezon közepén gyakorlatilag földönkívüli pályára állt, és a legkiválóbb karmestereket is utcahosszal maga mögött hagyta. Ez abban nyilvánult meg, hogy gyakorlatilag hiba nélkül játszott, és a tojáslabdás foci kiváló eredményekben hemzsegő történelmében új fejezetet nyitott. Ez a jóravaló srác úgy fejezte be a 2010-es idény alapszakaszát, hogy megdöntötte az egymás után interception nélkül adott passzok rekordját. Ennek érzékeltetését elég nehéz plasztikussá tenni, talán ahhoz hasonlítható, mintha LeBron James mondjuk zsinórban 50 hárompontost helyezne el hiba nélkül a gyűrűben, vagy netalán a Lionel Messi a spanyol bajnokság minden fordulójában gólt lőne. Röviden: Brady a lehetetlennel vívott harcot, és megnyerte.

Az új szezon az ismert okok miatt sokáig kérdőjeles volt, de aztán amikor július végén a kollektív szerződés végre aláírásra került, sokakban felmerült, hová lehet még fokozni a Pats irányítójának hihetetlen teljesítményét. Mint kiderült, a sorozat gyorsan véget ért, és Brady már a Patriots első meccsén összehozta, igaz, ártatlanul, egy felpattanó labda segítségével, az első pickjét. Azért hogy az aktuális ellenfél, a Miami kedve túlságosan ne legyen jó, hősünket nem viselte meg túlzottan a labdaeladás, és 4 TD-passzának köszönhetően a foxborough-i klub sima győzelemmel zárta a floridai kirándulást. Brady ráadásul 517 passzolt yarddal zárta az összecsapást, amely produkció mind egyéni, mind franchise-rekordként vonult be a történelemkönyvekbe.

A második fordulóban az egyébként korántsem gyenge erőt képviselő San Diego Chargers látogatott a Gillette Stadiumba, és a remek karmester ismét a hibátlan arcát vette elő, 3 TD-passzal újfent magabiztos győzelemre vezette a csapatát. A harmadik játéknapon a Pats az AFC Kelet hagyományosan leggyengébb együttesének, a Buffalo Billsnek az otthonában lépett pályára. Az erőviszonyokat jól jelezte, hogy a Bills utoljára 2003-ban győzte le a Patriotsot, és azóta szinte mindig a pofozógép szerepét töltötte be a New Engalnd ellenében. Érdekes adat volt a meccs előtt, hogy a buffalói egylet két győzelemmel kezdte az idei bajnokságot, de találkozó a papírformának megfelelően kezdődött.

A Pats Brady 3 TD-átadásával a második negyedben már 21-0-s vezetére tett szert. A Bills a kivégzés előtt állt, a hazaiak már-már a gijotin alá hajtották a fejüket, a tévénéző pedig elkezdte sasolni a stadion képeit, vajon a Bills szurkolói elindultak-e már hazafelé. Aztán Brady egy jónak tűnő, végül felpattanó passza interceptionbe torkollt, és a Bills a félidőre 11 pontosra csökkentette a hátrányát. A buffalói játékosok a szünetben vért ittak, a nézők pedig megérezték a lehetőséget, és elképesztő buzdításba kezdtek. A fantasztikus hangulatú, egyébként hibákban bővelkedő összecsapás végén a Bölények örülhettek, egy utolsó másodperces mezőnygóllal vereséget mértek a hazánkban legnépszerűbb NFL-gárdára.

Ami Bradyt illeti, a karmester a második félidőben olyan hullámvölgybe került, amelyről már azt hihettük, ő többet ilyenbe nem lép bele. A találkozó végén a 4 TD-passza mellett 4 interceptiont jegyzett, így a pickek számát illetően pontosan annyit dobott vasárnap a Ralph Wilson Stadiumban, amennyit az egész tavalyi idény 16 összecsapásán. A többi statisztikát böngészve kiderült, 45 passzkísérletéből 30 találta meg a társakat, amely rossznak semmiképpen nem nevezhető, és 387 passzolt yardja sem a gyengébb teljesítmények közül való. Ezzel együtt a Pats kikapott, Brady hibátlan nimbusza pedig összeomlott.

Úgy vélem azonban, nem érdemes temetni a New England együttesét, ez a csapat idén is rájátszásba, és könnyen lehet, hogy Super Bowlba fog jutni. Mindössze annyi történt, hogy volt egy peches napjuk, és kikaptak.

Irányítójuk, Tom Brady pedig leszállt az istenek közül, és újra emberformát öltött.

Az alapszakasz befejezését követően szombaton megkezdődtek a magyar bajnokság rájátszásának küzdelmei. Az első elődöntőben a bajnoki címvédő Farkasok fogadták éppen az újbudaiak hazai pályáján – mondhatni idegenben – a pontvadászat negyedik helyén záró Lázadókat. A papírforma sima hazai győzelmet ígért, és talán a Rebels tagjain és szimpatizánsain kívül senki nem gondolta, hogy a XI. kerületi együttes komoly erőfeszítésre késztetheti a Wolves együttesét.

Ennek ellenére az első percek tapogatózó játékát követően szembetűnő volt, hogy mintha nem úgy működne a hazaiak gépezete, ahogy azt megszokhattuk. Az első negyed úgy zárult pont nélkül, hogy a Rebels védelem kétszer is sackelte a Wolves irányítóját, Récsey Dávidot, a vendégek elkapója, Zsikla Zoltán egy alkalommal egy biztosnak tűnő touchdownt hagyott kicsúszni a kezei közül, és egy elrontott, túl rövid mezőnygól kísérlet is azt mutatta, a zöld-feketék nem kívánnak asszisztálni egy sima találkozóhoz.

A második negyedben a Farkasok egy meggyőző drive végén Horváth Gergely (RB) 9 yardos futása után megszerezték a vezetést, és mivel Pesti Kristóf nem hibázott a jutalomrúgásnál, így 7-0-ás előnyre tett szert a bajnokcsapat. Arra azonban kevesen számítottak, hogy a Rebels felveszi a kesztyűt, és gyorsan egalizálja az állást. A vendégek karmestere, Lesi Péter azonban egy remek slant passzal ugratta ki Wellner Gábort (WR), aki a későn összezáró Wolves secondary kíséretében szerzett 40 yardos touchdown elkapást. Az extra pontot Szentirmai Zoltán magabiztosan gyűjtötte be, így 7-7-re módosult az állás. Mindez annyira belelkesítette a Lázadókat, hogy néhány inch híján ők vonultak vezetéssel pihenőre. A félidő utolsó másodperceiben a saját end zone-ja elé szorult a Wolves, de a védőegység tagjainak a nehéz pillanatokban helyén volt a szívük, és nem csak a hatpontos találatot akadályozták meg, de a Rebels mezőnygól kísérletét is újra blokkolták.

A szünetről visszatérve az első percekben egy egészen más szemléletű Wolves volt a pályán. A hazaiak előbb egy ellentmondást nem tűrő drive végén Piros Krisztián (WR) 8 yardos elkapásával ismét magukhoz ragadták a vezetést, majd a touchdown utáni sikeres onside kickjükkel végképp megzavarták a Lázadókat. Az újabb hazai megindulás ismét pontokat hozott a Wolves számára, igaz, ezúttal be kellett érniük Pesti mezőnygóljával. A harmadik negyed krónikájához tartozik még, hogy mindkét irányító egy-egy interceptionnel borzolta a kedélyeket, de az eredmény már nem változott. Aztán a fogcsikorgató küzdelem ellenére nem változott az állás a záró játékrészben sem. Az utolsó percekben a Rebels komoly erőket mozgósított a felzárkózás érdekében, de ekkor már a fáradságnak köszönhetően valamennyiszer kisebb hibák csúsztak be a vendégek próbálkozásaiba.

A 2010-es kiírás talán legjobb összecsapását tekinthették meg azok a szerencsés szurkolók, akik szombat délutáni programjukként a bajnoki elődöntőre adták voksukat. Bár sokan úgy gondolták, a Budapest Wolves gárdáját nem lehet megszorítani, de az újbudai egylet bebizonyította, hogy lelkesedéssel és hatalmas koncentrációval komolyan lehet redukálni a két csapat közötti tudásbeli különbséget. A Farkasok a győzelmük ellenére komoly fricskát kaptak az alapszakasz negyedik helyezettjétől, akik ismételten bebizonyították, hogy nem véletlenül értek a rájátszásba. A hazai alakulat ennek ellenére a sikerével bejutott az október 16-i nagydöntőbe, ahol az október 3-án megrendezésre kerülő Tigers – Cowboys ütközet győztesével mérhetik össze erejüket a bajnoki címért.

Budapest Wolves – Újbuda Rebels 17-7 (0-0, 7-7, 10-0, 0-0)

Újabb hét telt el életem első fantasy bajnokságában, ám az izgalmak ezúttal sajnos elmaradtak. Pedig az előzetes várakozások nem utaltak arra, hogy egy esély nélküli játéknap következik a Chievo számára, de múlt vasárnap este 7 és 10 között, azaz az első időpontban rendezett találkozók gyorsan taccsra vágták a reményeimet. Pedig a hivatalos prognózis szerint én voltam a Csabai Csalligators elleni ütközet favoritja, de a tojásfoci számomra meglehetősen rosszul repült és pattogott az említett órákban.

A hétvégi fordulót megelőzően talán annyi időt fordítottam a csapatom összeállítására, mint korábban még egyszer sem. Ismét történtek változások az előző héthez képest, hiszen érkezőként Kevin Waltert (WR-Texans), Aaron Hernandezt (TE-Patriots) és Jeremy Shockeyt (TE-Saints) köszönthettem a keretemben, miközben útilapu került Chris Chambers (WR-Chiefs), Jermaine Gresham (TE-Bengals) és Todd Heap (TE-Ravens) talpára. A csapatomat mindenképpen masszívnak gondoltam, ahol az igazi nagy sztárok talán hiányoznak, de mindenki képes hozni egy jó átlagot, amely elég lehet a rájátszásba jutáshoz elégséges számú találkozó behúzásához. 

Ahogy azt már megszokhattuk, irányító poszton eddig az állandóságra szavaztam, és nem volt ez most sem másképp. Philip Rivers Chargerse Seattle-be látogatott, és ugyan a san diegói alakulat elszenvedte idei második zakóját is, a karmester 24,4 pontja elismerésre méltó. Jól mutatja Rivers eddigi remeklését, hogy a fantasyben az első három fordulót követően ő termelte a negyedik legtöbb pontot (66,18), nála jobban csak Michael Vick, Peyton Manning, valamint az első játéknapon csodát tévő Arian Foster teljesített.

Ahogy az az első két vasárnapon már megszokottá vált, a futóim ezúttal sem hozták azt, amit a közvélemény és a prognózisok vártak tőlük. Mind Ray Rice, mind Ronnie Brown touchdown nélkül zárt, és ketten együtt nem érték el a 15 pontot. Mivel a kispadon ülő Felix Jones és Shonn Greene még ennyit sem produkált, így kijelenthető, hogy kihoztuk a posztból a maximumot. Mindez sajnos édeskevés volt a Csalligators ellen, akik csak running back pozícióban 15 pontot vertek a Szörnyeimre. 

Az elmúlt két hétvégén az elkapó egységem becsületes munkát végzett, ám ezúttal náluk is tetten volt érhető a visszaesés. Roddy White és Kevin Walter kevés elkapott yarddal, de legalább 1-1 touchdownnal zárta a fordulót, míg Wes Welker ezúttal mindössze 45 yardnyi esélyt kapott Tom Bradytől, hatpontos találat nélkül. Ahogy az ebből kiderült, Donald Driver ezúttal cseresorba kényszerült, de mivel ő is 6,1 ponton maradt, így receiver fronton is kipréseltünk szinte mindent, amire csak tellett tőlünk. Az ellenlábasomnál az elkapók igazán remek produkcióval örvendeztették meg a menedzserüket, és Austin Collie, valamint DeSean Jackson együttes 51,2 pontja még úgy is hatalmas előnyt adott a Csalligatorsnak, hogy Michael Crabtree 37 elkapott yardnak megfelelő 3,7 ponttal zárt.

A kiegészítő embereim révén némi szépségtapaszban részesültem, de mindez csak az igazán katasztrófális vereség elkerüléséhez volt elég. Külön említést érdemel a Cowboys védelme, amely egyébként létfontosságú meccsre utazott Houstonba, és fantasztikus teljesítményt nyújtva 14 pontot tettek hozzá az elszámolásomhoz. Ezzel mindösszesen 95,9-ig jutottam, de mindez eltörpült ellenfelem 126 pont feletti összpontszámához viszonyítva.

Ezzel három meccs után 1-2-es mérleggel büszkélkedhetem, abban a ligában, ahol immár nincs nyeretlen gárda. Veretlen egy még akad, mégpedig az az LA Csődörök, amely a drafton éppenséggel az első választás jogát kapta meg. Aki a két dolog között összefüggést állapít meg, nem biztos, hogy téved. A forduló érdekessége, hogy visszatértek az izgalmak a fantasy ligánkba, hiszen a második játéknap sima összecsapásai után ezúttal három helyen is 10 ponton belüli végeredmény alakult ki. A forduló számomra talán egyetlen pozitívuma, hogy nem a Chievo szenvedte el a legnagyobb vereséget, mivel a kétes dicsőség ezúttal a G-Men fiúknak jutott ki, akik éppen a ligaelsőtől kaptak ki 42 ponttal.

Igazán furcsa képet fest számomra a liga táblázata, amelyből az derül ki, hogy a 33 százalékos eddigi teljesítményem ellenére a harmadik legtöbb pont a Chievo gárdája nevéhez fűződik. Mivel a csapatomban eddig egyszer sem maradt túl sok pont, így elmondhatom, hogy komolyabb hibák nélkül evickéltünk végig a három játéknapon. Ugyanakkor fájdalmas, hogy éppen mi kaptuk a legtöbb pontot. A kaptuk kifejezés persze nem fedi a valóságot, mivel nem arról van szó, hogy rossz a védelmünk, hanem hogy az ellenfeleim éppen ellenem nyújtottak eddig valamennyiszer remek produkciót. De mindez nem szegi a kedvünket, és nem adjuk fel, remélve, hogy hosszú távon kijön számunkra a lépés.

Aki a liga részleteire kíváncsi, itt minden fontos információt elér.

A második játénap sorsolása alapján az a Zuglo Zulus volt az ellenfelem, ahol többek között Matt Schaub (WB), Chad Ochocinco (WR) és a Steelers védelme szerepelt. Az már elsőre is feltűnő volt, hogy a Zulus menedzsere a pittsburghi védelmet a padra ültette, és helyette a Cardinals nem túl acélos hátsó alakzatának szavazott bizalmat. Akkor ezt még nem tudhattuk, de számukra ez a ballépés végül a meccs elvesztését hozta magával.

Bár a hétközben megejtettem néhány cserét a csapatomban, de az irányító poszton nem változott semmi. Ismét az volt a kérdés, hogy Rivers vagy Henne, de ezúttal sem kellett sokat töprengenem, hogy a Chargers karmesterét tegyem a kezdőbe, Rivers meg is hálálta a bizalmat, 21 pont felett teljesített, majdnem 13-mal többet, mint tette azt Henne a Vikings ellen. A san diegói vezér ugyan két interceptiont is összehozott, de emellett látványos statisztikákkal megtermelte azt, amit elvártam tőle.

Futófronton az első heti szenvedés, valamint Tomlinson térnyerése miatt kikerült a kezdőmből Shonn Greene, helyette a Dolphins running backje, Ronnie Brown léphetett pályára Ray Rice mellett. A dallasi futóban, Felix Jonesban nem éreztem az átütő erőt, így ő továbbra is a kispadot koptatta. A döntéseim helyesnek bizonyultak, de ezzel együtt sem lehettem túlzottan elégedett, mivel sem Rice, sem Brown nem termelte úgy a yardokat, ahogy én azt elképzeltem, ráadásul hatpontos gólt egyikük sem szerzett.

Szerencsémre az elkapó birgádom ismét kihúzott a slamasztikából, és az első fordulóban is szereplő Roddy White - Donald Driver - Wes Welker triumvirátus mindegyik tagja elkapott egy-egy touchdownt. Ők együttesen 33 pont fölött hoztak a konyhámra, ami igencsak szép produkció volt ezektől a kiváló fiatalemberektől. Ráadásul ha hozzáveszem, hogy a kispadon ücsörgő Josh Cribbs is 13 pont fölött teljesített, így talán nem túlzás azt állítani, hogy receivereim révén optimistán tekinthetek a következő fordulók elé.

Tigth end poszton a hét során változtattam, és Jermaine Gresham került be a kezdőmbe, míg Todd Heap kispados lett. A Cincy játékosa végül 1,5 pontot hozott, míg a Ravens tighte endje 3,5-lel zárta a fordulót, de ennek a végelszámolásban szerencsére nem volt nagy jelentősége. Már az első játéknapon nagyon megkedveltem Jeff Reedet, és a barátságunk múlt vasárnap tovább mélyült. A Pittsburgh valójában az ő 4 mezőnygóljának köszönhette a Titans elleni sikerét, ami fantasy nyelvre lefordítva számomra 13 pontot  (mivel volt egy jutalomrúgása is) eredményezett. Már csak hab volt a tortán, hogy az egyébként vereséget és sok pontot (27 a Bears ellen) beszedő Cowboys védelem 1 return touchdownnal kialakított 7 pontjával még szebbé varázsolta számomra a fordulót.

A Zuglót a fentieknek köszönhetően majdnem 10 pontos különbséggel sikerült legyőzni, ezzel a Chievo begyűjtötte első győzelmét a fantasy ligában. A játéknap további érdekességei közé tartozik, hogy az első fordulóban a legtöbb pontot szerző, a Giantsre épül G-Men megsínylette a gárda indianapolisi fellépést, így sima vereséget szenvedtek. A Chris Johnsont a soraiban tudó Nastro Azzurro pedig az elvárásoktól jócskán elmaradó, mindössze 3,3 pontot hozó running backnek is köszönhetően majdnem 50 ponttal kapott ki soros ellenfelétől, ahol Jahvid Best és Frank Gore együttes 70 pontja után kétség nem férhetett a győztes kilétéhez. A hétvége krónikájához tartozik, hogy ezúttal a komoly izgalmak elmaradtak, hiszen a legszorosabb találkozó a Chievo-Zuglo volt, és ezen kívül mindössze még egy összecsapáson maradtak 20 pontos differencián belül az csapatok.

Akit érdekelnek a részletek, a ligánkat itt érhető el.

Az első forduló a fantasy ligában is pont olyan, mint az igaziban. Ugyan figyelembe tudjuk venni az előző évad erőviszonyait, valamint a holtszezonban történteket, de valójában egy zsákbamacska az egész. Annak tükrében pedig különösen, ha az ember még életében nem vett részt fantasy bajnokságban. Ugyanakkor rendkívül érdekes kihívás egy képzeletbeli focicsapat menedzseri pozícióját betölteni, és ilyenkor lehetőség van szembesülni azokkal a dolgokkal, amelyekért egyébként hajlamosak vagyunk szidni a valódi gárdák hús-vér trénereit. 

Jómagam az első játéknapon is már komoly döntések elé kényszerültem, és bizony nem minden esetben sikerült meglépni azt, ami végül jövedelmező lett volna a csapatom számára. Irányító poszton Philip Rivers (San Diego) és Chad Henne (Miami) közül nem volt nehéz választanom. Mindketten viszonylag gyenge együttesek vendégeként léptek pályára (Kansas City és Buffalo), és nálam Rivers van annyival jobb karmester, hogy így egyértelműen rá esett a választásom. 

A futók esetében már több okom volt töprengeni a legjobban jövedelmező felálláson, és be kell valljam, a több opcióból nem éppen a legszerencsésebben használtam ki a lehetőségeimet. A két top running backem, Ray Rice (Baltimore) és Shonn Greene (NY Jets) ugyanis éppen egymás ellen játszottak, amely csapatok történetesen remek futás elleni védelemmel rendelkeznek. Helyettük opcióként Felix Jones (Dallas) és Ronnie Brown (Miami) jöhetett szóba, akik Washingtonban, illetbe Buffalóban szerepeltek, de végül meggyőztem magam, hogy az első két körös pickjeimet (Rice, Greene) fogom bevetni a legtöbb pont megszerzése érdekében. A végeredmény sajnos számomra lesújtó volt: futó poszton mindössze 6,9 pontot szereztem, míg a cseréim 20,9 ponttal gyarapították volna a teljesítményemet. Mivel a végelszámolásban mindössze 0.08 ponttal kaptam ki, mondhatom, hogy elsősorban a running backek kiválasztásának köszönhetően nyitottam vereséggel a pontvadászatot.

Az elkapóknál sok töprengenivalóm nem volt. Itt egyértelműen úgy véltem, hogy a Wes Welker (New England), Donald Driver (Green Bay), Roddy White (Atlanta) trió nem hagy pácban, és Josh Cribbs (Cleveland), valamint Kenny Britt (Tennessee) bevetése majd csak a későbbiekben lehet esedékes. Bár Welker súlyos sérülésből tért vissza az idei évre, és a fantasy ligák szakértői nem vártak tőle pontözönt, már az első játéknapon megmutatta, hogy igenis helye van a kezdőben. Az elkapóim összesen 38,5 pontot termeltek, amelyből a Patriots slot receivere egymaga 18,4-et hozott a konyhára.

A maradék három "kis" pozícióban (tight end, kicker és védelem) sok pont nem várható általában, így a nagy dolgok mindenképpen az irányító-futók-elkapók Bermuda-háromszögben dőlnek el. Ugyanakkor szoros állás esetén felértékelődnek ezek a posztok is. Utólag ugyancsak hibás lépésnek gondolom a Jets tight endje, Dustin Keller leigazolását, mivel a stratégiám egyik szabálya volt, hogy a bíztató várható pontok ellenére távol tartom magam a Jets passzjátékának összes résztvevőjétől. Hibámat Keller 1,3 ponttal véste az agyamba. Ugyanakkor ez többet biztos nem fog előfordulni, hiszen a nyitó játéknapot követően a zöldek tight endje repült a keretemből. Jeff Reeddel, a Pittsburgh kickerével viszont jó barátságba kerültem, mivel 11 pontjával szépen a várakozások felett teljesített. Ugyanez már nem volt elmondható a Dallas védelméről, de a Cowboystól sokat várok 2010-ben, így ők még kapnak esélyt a bizonyításra.

Mint már említettem összesítésben 0.08 ponttal maradtam mínuszban az adott fordulóbeli ellenfelemmel, az LA Csődörökkel szemben, így a Chievo Monsters gárdája vereséggel indította a szezont. Amennyiben bármelyik futóm vagy elkapóm csak még egy yardot hozott volna, már az én gárdám lett volna a győztes. A ligánk hat meccséből természetesen ez volt a legszorosabb végeredmény, de négy találkozón is 3 pont alatti különbség alakult ki. A legjobban a Giantsre épülő G-Men produkált, amely együttes 100 pont fölötti teljesítménnyel simán húzta be az első ütközetet. Említésre érdemes még, hogy a 2 ponttal vereséget szenvedő Hyppolit csapata a cserepadon tartotta azt az Arian Fostert (Houston), aki végül 41,8 ponttal zárta a fordulót. 

Onnantól kezdve, hogy létrehozzuk a fantasy ligánkat, és megtöltjük azt a haverokkal, azaz a leendő csapattulajdonosokkal, az első fontos lépés a draft rendszerének kiötlése. A játékosbörzét három különböző módon hozhatjuk össze: online, offline és automatikusan. Ahogy a neve is mutatja, az online annyit tesz, hogy ekkor a tulajdonosok egy általuk kijelölt időben leülnek a gép elé, és a nagyokhoz hasonlóan - a gép által véletlenszerűen generált, vagy a ligamenedzser által meghatározott sorrendben - kiválogatják a nekik tetsző játékosokat.

Az offline draft ennél kevésbé izgalmas. Ebben az esetben a játékosok egyszer összegyűlnek, vagy valamilyen más módon kiválasztják az általuk preferált játékosokat, amely összetételeket végül a ligamenedzser visz be manuálisan a rendszerbe. A harmadik mód az automata, amelyet alapvetően a kezdőknek és laikusoknak ajánlanak, akiknek sok fogalmuk nincs a játékról, esetleg olyan társaságoknak, akik a másik két módszert nem tudják átültetni a válóságba.

A mi ligánkban végül hosszú töprengés után az online draftot választottuk ki. Eleinte kicsit aggasztó volt, hogy mi van, ha valaki nem tud végül a kijelölt időpontban leülni a gép elé, de szerencsére ezen problémánkat orvosolta a rendszer. Az online játékosbörze úgy került kialakításra, hogy hiányzás esetén a jelen nem lévő tulajdonosok számára a gép válogat, mindig az üres posztokra legmagasabban jegyzett játékost. Az automata listát maga a hiányzó fél is beállíthatja egy pre-draft ranking alapján, de hagyhatja mindezt a rendszerre is, amely akkor az nfl.com listája alapján szelektál. Meg kell hagyni, hogy ekkor sem szed össze nagy hendikeppet a hiányzó tulajdonos, hiszen nálunk ketten nem voltak jelen a drafton, de mindkettőjüknek elég erős csapatuk lett, hála a gép elfogulatlanságának.

Érdemes megjegyezni, hogy az élő draft nem olyan intézmény, hogy az ember rögtön elsőre mindent hibátlanul csinál. Ezt valahogy sejtettem is, de az azért meglepett, hogy mennyire összetett a dolog, egyszerre mennyi részletre kell összpontosítani. A fantasy működtetői azonban megadják mindenkinek a lehetőséget, hogy az éles draft előtt egy próba, ún. mock drafton szembesülhessenek azzal, mennyi hibát lehet elkövetni. Mock draftok 10 játékossal magyar idő szerint du. 5 és reggel 9 között (tehát erősen az amerikai időzónákhoz igazítva) minden percben indulnak, és ezek során azt is beállíthatjuk, hogy hányadikként szeretnénk választani. Nyilván érdemes kipróbálni mindkét végletet (1. és 10.), plusz a középső zónákat is, mert az sosem baj, ha az ember fel van készülve minden eshetőségre.

Az első mock draftom során például arra kellett rájönnöm, hogy milyen fontos a fantasyben, hogy melyik NFL gárdának melyik fordulóban van a bye weekje, azaz a pihenő hete. Az általam kiválasztott 15 játékos közül - ha jól emlékszem - hétnek azonos fordulóban volt a bye weekje, amely eredmény túlzottan kedvezőnek nem mondható. Mivel az NFL csapatok a 4. és a 10. forduló között egyszer pihennek, arra azért lehet készülni, hogy 2-3 játékosunknak egyszerre lesz üres játéknapja, de a 7 komoly problémákkal járna a fantasy alakulatunk jövőjére nézve, hiszen ekkor mindenképpen arra kényszerülnénk, hogy draftolt játékosokat tegyünk ki a csapatunkból, hogy a helyükre draftolatlan játékosokat igazoljunk.

Talán még 2-3 alkalommal mock draftoltam, mire eljutottam arra a pontra, hogy talán nem lesz gond. A liga résztvevői között az élő draft időpontjának közeledtével egyre nőtt a feszültség, és majdnem mindenkin izgatott várakozás lett úrrá. Voltak, akik úgy vágtak bele a játékba, hogy 'oké, csak túl sok időt ne vegyen el az életemből', aztán azt láttam, hogy a játékosbörze előtt már betéve ismerik szinte az össze játékost, átolvastak minden fellelhető fantasy stratégiát, és több száz oldal segédanyaggal tervezik belevetni magukat a játékosok kiválasztásába.

Eljött hát az idő, és a 12 klubtulajdonosból 10 meg is jelent a virtuális draftunkon. Már fél órával a kezdés előtt is többen online voltak, és folyamatosan ment a chat a hátralévő időben. Sajnos a draftra belépve azt kellett látnom, hogy csupán a 9. választás joga az enyém, amely annyit jelentett, hogy igazi csúcsjátékosom nem lesz. A választás elindulásával a két szupersztár, Chris Johnson és Adrian Peterson természetesen az első két helyen kelt el, bár meglepő módon éppen fordított sorrendben. A Minnesota futóját első helyen választó LA Csődörök tulajdonosáról később kiderült, hogy Vikings szurkoló, ami mindenképpen megmagyarázza a döntése érzelmi alapjait.

A draft rendszere egyébiránt a kiegyenlített erőviszonyok kialakítására törekszik, ami elsősorban abban érhető tetten, hogy az adott körökben oda-vissza váltakozik, hogy ki hányadik helyen választ. Ennek megfelelően, aki az első körben 1. picket kapott, az a másodikban az utolsó birtokosa (24.), hogy aztán a harmadikban újra az első (25.) legyen, és így tovább. Jómagam, a Chievo Monsters tulajdonosaként Ray Rice-t, a Baltimore futóját vittem el az első körben, hogy aztán Shonn Greene és Philip Rivers következzék. Ahogy azt már korábban említettem, a fantasyben a futók a legértékesebb portékák, így a legtöbb startégia arra buzdít, hogy az első körös pickjeinket rájuk költsük. Én komoly mennyiségű szakirodalom áttanulmányozását követően arra jutottam, hogy azért a futók a legértékesebbek, mert náluk a legkomolyabb a különbség a top és az átlagos játékosok között.

A draft nyilvánvalóan nem olyan dolog, amelyből az érzelmeket könnyű kizárni. Ennek megfelelően egy Green Bay szurkoló, szeretné megszerezni Aaron Rodgerst, Greg Jenningset, meg még a Packers védelmét is. Ezzel én sem voltam másképp, bár azt azért az érzelmeken túl is szem előtt tartottam, hogy egy csapatból túl sok játékost nem érdemes választani egyrészt a bye weekek, másrészt az egyoldalúság elkerülése miatt. A fantasy footballban egyértelműen egy jó portfólió kialakítása kell, hogy legyen a cél, és aki a saját csapata játékosait részesíti előnyben, bizony komoly pofonokba szaladhat bele, ha nem megy a kedvenceknek.

Lezajlott tehát a draft, amely még napokig állandó témát szolgáltatott a társaság tagjai között, viszont ezzel nem kerültünk abba az állapotba, hogy mostantól nincs semmi tennivalónk. Szép lassan elkezdhettünk nézelődni a draftolatlan játékosok között, és bizony azt láthattuk, hogy ugyan 12x15, azaz 180 játékost már kiválasztottunk, de jócskán maradtak még értékes termékek a piacon. Így ízlés szerint bárki tovább alakíthatta a saját gárdáját, majd szép lassan elkezdhettünk azzal foglalkozni, hogy az első forduló valódi és fantasy párosításai alapján összeállítsuk azt a csapatot, amelyet az első fordulóban pályára kívántunk küldeni.

Talán 2010-ben kis hazánkban is egyre több olyan NFL rajongó található, aki hallott már a fantasy fottball nevű játékról. Ez az Egyesült Államokban elképesztő népszerűségű, milliók által kedvelt és játszott játék pontosan azt tudja, amire kitalálták: még izgalmasabbá, még érdekesebbé teszi az izgalmak hiányától amúgy sem szenvedő NFL-t. Bár már van magyar nyelvű oldal is a neten, ahol elég részletes leírásokat és tanácsokat lehet találni a fantasyről, de olyannal még nem találkoztam, ahol a játékban ténylegesen részt vevő játékosok magyarul osztják meg tapasztalataikat és élményeiket.

Az előzményekról röviden. Jómagam már május táján regeltem egy NFL generálta ligába, mivel idén mindenképpen ki szerettem volna próbálni, mitől is olyan fantasztikus játék a fantasy football. Aztán július közepén az egyik NFL rajongó kollégám ötletétől vezérelve a munkatársak között közvéleményt kutattunk, és azzal szembesültünk, hogy nem lesz nehéz egy 10 csapatos munkahelyi liga indítása. Néhány hét elteltével végül még két külsős személyt bevonva a ligánk létszáma 12 csapatra bővült, és nem sokkal később megtartottuk a draftunkat.

De mi is az a fantasy? A játék lényege, hogy 4-20 résztvevő (képzeletbeli csapattulajdonos) nevezésével egy fiktív ligát indítunk, amely valós játékosok valós, hétről hétre nyújtott teljesítményén alapszik. Azonban a nagy különbség az igazi és a fantasy között, hogy itt nem egy kész csapatot "vásárolunk", hanem az egyes játékosokból a játékosbörzén mi válógatjuk össze a nekünk tetsző, vagy legalábbis az általunk verhetetlennek vélt együttesünket. Elég nagy különbség van az igazi és a fantasy csapatok létszámában is, hiszen  míg a valóságban 53-as keretből dolgoznak a nagyok, addig kis kreált világunkban mindössze 15-ös roster áll rendelkezésünkre.

Ennek felépítése a következő: a kezdőcsapatban van egy irányítónk, két futónk, három elkapónk, egy tight endünk, egy kickerünk és egy komplett védelmünk (pl. Cincinnati védelem). Ezen kívül a 15-ös keretünkben további hat hely található a cseréinknek, amelyet viszont úgy töltünk fel, ahogy azt a kedvünk tartja. Talán a legáltalánosabb vélekedés szerint a 6 kispados közé egy irányítót, két futót, két elkapót és egy tight endet érdemes beválasztani, de biztosan sok olyan írással is találkozhatunk a neten, amely teljesen másképp gondolkodik a cseréket illetően.

Ahogy az első ránézésre is tűnik, a játék alapvetően támadás központú, amit jól mutat, hogy védőjátékosok (önállóan) abban nem is szerepelnek. Bár a tight end és a kicker pozíció helyet kapott a fantasyben, azt azért tudni kell, hogy a nagy dolgok, a futó-elkapó-irányító háromszögben, illetve hatszögben (mivel egy kezdőcsapatban összesen hatan vannak közülük) dőlnek el. Hatalmas eltérés a valóságtól, hogy itt a futók a legtúlértékeltebbek, így ennek megfelelően a legjobb running backek (Chris Johnson, Adrian Peterson, Maurice Jones-Drew) számítanak a legértékesebb játékosoknak. A futók uralta világ egyhangúságát talán egyedül Aaron Rodgers képes megtörni, aki a legjobb nem running backként számontartott játékos a fantasyben.

A játék lényege abban rejlik, hogy a játékosaink valós teljesítménye alapján - pontosan rögzített szabályok szerint - pontokat kapunk, a kilenc kezdőnk pontszáma összeadódik, és ezeknek köszönhetően vagy megverjük az adott fordulóbelei ellenfelünket vagy nem. Mivel az első forduló nálunk már lezajlott, én annyival bölcsebb vagyok, hogy tudom, nálam a nem volt a helyes válasz. A pontozás nagyon sokrétű, de a lényege kb. a következő: a futók, az elkapók és a tight endek minden 10 futott és/vagy elkapott yard után 1 ponttal gazdagodnak. Az irányítók esetében azonban minden 25 passzolt yard hoz 1 pontot a konyhára. Fontos, hogy léteznek törtszámok is, 1 futott yard 0.1 pontot, míg 1 passzolt yard 0.04 pontot ér, hiszen csakis így következhetett be, hogy 0.08 ponttal sikerült elvesztenem a nyitótalálkozómat. Kis matekkel könnyű kikalkulálni, hogy mennyi hiányzott a sikerhez.

A szerzett touchdown a futóknak, a receivereknek és a tight endeknek 6 pontot ér, az irányító részéről a passzolt touchdown csak négyet. A kicker az extra pontért 1 pontot kap, a mezőnygólért hármat, de az 50 yard fölötti mezőnygólért már 5 üti a markát. Mellettük még a védelmek is kapnak pontokat a bekapott pontok, a levadászott interceptionök, a szerzett fumble-ök föggvényében, de például a támadók közül akárki képes mínusz pontokat is szerezni az eladott labdákkal. A pontos pontozás az nfl.comon megtalálható, de egyébiránt a ligákban a közízlés szerint egyénileg is kialakítható.

Mostantól a mi 12 csapatos ligánkat veszem alapul, mert mondhatjuk, hogy ennek a bajnokságnak köszönhetően kaptam már gyakorlati tanácsokat (meg pofonokat) a fantasy lényegéről. A liga bajnoki rendszerben működik, minden fordulóban mindenki játszik. Illetve egész pontosan ez csak az alapszakaszunkra érvényes, mert a rájátszásban már csak a továbbjutott gárdák lesznek majd érdekeltek. A ligánkat egyénileg úgy hoztuk létre, hogy az NFL első 14 játéknapja lesz a mi alapszakaszunk, míg a 15-17. forduló lesz a mi playoffunk.

Az első 14 fordulóban mindenki legalább egyszer játszik mindenkivel (3 csapattal kétszer), és így 14 meccs alapján alakul ki a rájátszás mezőnye. Mi a 12 csapatot két csoportra osztottuk, és a csoportok két első helyezettje automatikus résztvevője lesz a playoffnak, míg a 2. és 3. helyezettek lesznek érdekeltek a wild-card hétvégénken. Minden fantasy ligában a Super Bowl az NFL alapszakaszának utolsó fordulójára esik annak érdekében, hogy ekkor még minden (nem sérült) játékos pályára lép, és nem kell attól tartani, hogy a fantasy ligában egyébként jól szereplő csapatból a valóságban már senki nem jut el a rájátszásig.

Így elsőre ennyi. Lehet, hogy a bevezető kicsit bonyolultra sikeredett, talán mondhatni, hogy maga a játék sem egyszerű, de bátran állíthatom, hogy aki csak egy kicsit is belekóstol a fantasy világába, az minden NFL forduló valamennyi meccsét mostantól árgus szemekkel fogja követni, ráadásul néhány hét elteltével betéve ismerni fogja az összes támadójátékos nevét, pozícióját, egészségi állapotát, formáját és fontosabb statisztikáit. A fantasy footballt bemutató sorozatom második részében a drafttal foglalkozom, aztán majd jönnek a fordulók és az eredmények, valamint az ezek során szerzett tapasztalatok.

Vasárnap délután a Népligetben rendezték a magyar bajnokság szuperrangadóját, ahol a két fővárosi topcsapat, a Cowboys és a Wolves nézett egymással farkasszemet. A találkozó tétje a presztízsen kívül is nagy volt, ugyanis a győztes nem csak a meccset, de az alapszakasz első helyét is magáénak tudhatta.

A két gárda igencsak feszült állapotban kezdte meg az ütközetet, amelyet jól mutatott, hogy mindössze az 5. drive-ban született meg az összecsapás első first downja. Ez a hazaiaknak sikerült, akik ezen annyira fellelkesedtek, hogy pillanatokkal később a gárda irányítója, Mihaletzky Bálint, aki vasárnap többnyire receiverként állt fel, Váry Tamás (QB) passzából 30 yardos touchdown elkapással juttatta előnyhöz a Kovbojokat. Mivel Sipiczki Péter is értékesítette a jutalomrúgást, így az esélytelenebbnek titulált Cowboys 7-0-ás vezetésével zárult az első negyed.

A hazaiak feltámadó játéka gyorsan felébresztette a Farkasokat, akik a következő drive-jukat még pont nélkül zárták, de aztán beindították a gépezetüket. Előbb Obi Mbagwu (CB) vadászta le Váry labdáját, majd Récsey Dávid (QB) egyre magabiztosabb passzjátékára épülő támadás végén, egy 1 yardos touchdown futás keretében, Cseperkáló Péter (RB) is hozzátette a meccshez a magáét. Az extra ponttal ezen az oldalon sem volt gond, így nem sokkal a félidő vége előtt döntetlenre alakult az állás. A vendégek azonban nem elégedtek meg mindezzel, és tovább fokozták a nyomást, amelynek köszönhetően Pesti Kristóf 27 yardos mezőnygóljával végül 10-7-es Wolves előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A szünetet követően a hazaiak szempontjából vészjósló módon indult újra útjára a labda, ugyanis a vendégek a kirúgásból egészen a Cowboys 28-as vonaláig futottak vissza. A Wolves pedig nem az a csapat, amelyik nem használja ki a jó mezőnypozíciót, így nem volt meglepő, hogy a drive végén – ismét 1 yardról – Cseperkáló vitte a labdát a gólterületre. A 10 pontos különbség végleg megnyugtatta a vendégeket, és teljesen elvette a hazaiak kedvét, ennek megfelelően a találkozó hátralévő részében egy erőtől duzzadó Wolves, és egy hitehagyott Cowboys volt a pályán. Még a harmadik negyedben előbb Cseperkáló szerezte meg saját maga harmadik touchdownját, majd Piros Krisztián 15 yardos elkapással növelte tovább a Farkasok előnyét (7-31).

A záró játékrészben sem változott a meccs képe, és a vendégeknek esze ágában sem volt leállni. A hazaiak csak erőlködtek, gyakorlatilag eredmény nélkül, hiszen first downig is csak elvétve jutottak, míg a Wolves szebbnél szebb akciókkal szórakoztatta a szépszámú közönséget. Egy 18 yardos futással ismét Cseperkáló vétette észre magát, majd egy blokkolt puntot követően kialakuló kecsegtető mezőnyhelyzetben a vendégek cserefutója, Lenner Péter is eredményes volt. Ahogy eddig egyszer sem, Pesti ezúttal sem hibázott a jutalomrúgásnál, amivel a Farkasok kickere alakította ki a 7-45-ös végeredményt. Ekkor még 6 perc maradt a találkozóból, és életbe lépett a mercy rule, de ennek már lényegi jelentősége nem volt.

Egy rangadónak induló, végül óriási vendégfölényt hozó találkozó kerekedett az alapszakasz első helyéről döntő találkozón. A Cowboys egy negyeden keresztül képes volt tartani a hosszabb kispaddal rendelkező ellenfelét, de a második negyed közepétől a Wolves szemernyi kétséget nem hagyott a felől, hogy miért érkeztek a Népligetbe. Bár Cseperkáló Péter négy futott touchdownjával méltán érdemelte ki a meccs legjobbja címet, de nem szabad megfeledkezni Récsey Dávid fantasztikus passzjátékáról sem, amellyel a vendégek darabjaira szedték a hazai secondary-t. A Farkasok a győzelmükkel egyértelmű üzenetet küldtek valamennyi vetélytársuknak, hogy mi is a végső céljuk a 2010-es bajnokságban.

Budapest Cowboys – Budapest Wolves 7-45 (7-0, 0-10, 0-21, 0-14)

Augusztus 29-én az első osztályú bajnokság egyik legérdekesebb találkozójára került sor Dunaújvárosban, ahol a hazai Gorillaz fogadta Magyarország egyik élcsapatát, a Budapest Cowboys együttesét. A tét meglehetősen nagy volt a hazaiak részére, mert ugyan az esélyek nem mellettük szóltak, de győzelmük esetén még a rájátszásba jutás sem lett volna elérhetetlen a Fejér megyei együttes számára.

Már hét közben a Gorillák honlapján is arról lehetett olvasni, hogy a remek vendégcsapat ellen nem feltartott kézzel lépnek pályára a hazaiak, akik plusz edzésekkel hangoltak a fővárosiak elleni ütközetre. A vendégek részéről az adhatott okot némi aggodalomra, hogy a gárda remek futója, Andre Bynoe sérülése miatt nem vállalhatta a játékot. Ezzel együtt természetesen a Cowboys számított a találkozó esélyesének, és ezen igényüknek a meccs kezdetétől fogva hangot kívánt adni Karim Trabelsi együttese.

A lelkes dunaújvárosi csapat azonban kiváló produkcióval az első félidő nagy részében uralni volt képes az összecsapást, amely oda vezetett, hogy Fridrich Tamás mezőnygóljával majdnem a nagyszünetig a hazaiak álltak jobban. Aztán még a pihenő előtt a budapestiek megrázták magukat, és a Gorillaz egyyardos vonaláról egy quarterback sneakkel Mihaletzky Bálint megtörte a hazai védelem ellenállását, így 7-3-as vendég vezetéssel zárult az első félidő. A találkozó krónikájához tartozik, hogy még a szünetet megelőzően egy snapet követően a vendégek 97-es játékosa, Szilágyi Tamás a földön maradt. A védőt a mentő szállította a helyi kórházba, és a szerencsétlenül járt falember az első diagnózisok alapján valószínűleg bokatörést szenvedett.

A harmadik negyedben aztán helyreállt a világ rendje. A hazaiak egyre inkább a kőkemény védőfalba ütköztek a támadásaik során, míg a vendégek, Mihaletzky meggyőző teljesítményével, egyértelműen magukhoz ragadták a kezdeményezést. A korábban pontatlan vagy elejtett passzok ezúttal egyre gyakrabban a célpontok kezeiben landoltak, és a Cowboys elkapója Rácz Benedek is úgy döntött, emlékezetes találkozót kerekít csapata dunaújvárosi meccséből. A vendégcsapat receiverének remeklését három touchdown jelezte, amelyeket követően két alkalommal hibázott Sipiczki Péter, a fővárosiak rúgója, így az eredmény a negyedik negyed közepén csak 3-26 volt a vendégek javára.

A hajrában a rendkívül szimpatikusan küzdő, és fanatikus edzőjük, Grátz Vilmos által hajtott Gorillák is szép pillanatokkal örvendeztették meg a rajongóikat, amikor Bachrathy Dániel mutatott be húszyardos TD elkapást. Már mindenki elkönyvelte, hogy 16 pontos különbséggel ér véget a találkozó, de a Cowboys az utolsó drive-ra is tartogatott az erejéből, és az utolsó másodpercekben Kalovits Gábor ötyardos elkapása állította be a 10-33-as végeredményt.

Összességében egy színvonalas, a sportág szépségeit csillogtató meccset vívtak a csapatok Dunaújvárosban, ahol az ideges, pontatlan kezdés után magára találó Cowboys megérdemelt győzelmet aratott. A meccs legjobbja címet Rácz Benedek WR érdemli ki, aki három touchdown elkapásával eldöntötte a találkozót. Mindenképpen a dicséret hangján kell beszélni a hazai gárdáról is, akik megmutatták, hogy a jövőben komolyan kell majd számolni velük, hiszen idén a dunaújvárosi csapat csak szoros közdelemben maradt le a rájátszásról, ahová jövőre minden bizonnyal a Gorillák is el szeretnének jutni.

Dunaújváros Gorillaz – Budapest Cowboys 10-33 (3-0,0-7,0-12,7-14)

(A cikk a profootballmagazin.hu honlapon is megjelenik.)

Magyar idő szerint délután öt óra tájban tornádóként söpört végig a hír Amerikában: Brett Favre visszavonul. Elsőként a Minnesota Star Tribune robbantott a szenzációval, hogy aztán percek alatt szinte valamennyi mértékadó média a világba kürtölje: a Vikings négyese 19 idényt követően szögre akasztja a sisakját. Aztán a hírekben csemegézve az olvasónak elsőként az tűnhetett fel, hogy szó sincs arról, hogy Brett apó kiállt volna a sajtó elé, és bejelentette a nyugdíjazását, hanem egy magát megnevezni nem kívánó forrás úgy tudja, hogy a legenda tájékoztatta a csapatát a döntéséről.

Nem telt el sok idő, és megjelentek az első olyan cikkek is a hírportálokon, amelyek már kevésbé tényszerűnek, sokkal inkább spekulatívnak tulajdonították Favre visszavonulását. A profootballtalk.com írói például kijelentették, szerintük csak a dráma fokozása zajlik, az irányítónak esze ágában sincs visszavonulni. Lehetséges okként további idő és pénz kicsikarását jelölték meg, és találóan a játékos Harmadik Éves Nyugdíjazásának titulálták az akciót. A sportlapok fórumait is erősen megosztotta az értesülés, és - különösen az elmúlt évek színjátékai után - kijelenthető, a tengerentúlon elég sok a kérdésben szeptikus olvasó.

Brad Childress, a Vikings főedzője hamarjában összehívott sajtótájékoztatón magyarázta a tényeket, amelyek szerint Favre hétfőn este több csapattársának is üzenetet küldött, amelyben arra tett utalást, nem folytatja a játékot. A hírek szerint ezt követően mindenki azonnal marasztalni kezdte a karmestert, de ő állítólag a sérült bokájára hivatkozva már nem látja adottnak a feltételeket a folytatáshoz. Childress elmondta, neki személyesen Favre nem árult el semmit a jövőre vonatkozó elképzeléséből, és a sajtótájékoztatón látva a tréner esetlen megnyilvánulásait, még akár hinni is lehet neki.

Az NFL világának első reakciói ugyancsak sokatmondóak. A korábbi csapattárs, Nick Barnett (Green Bay) így vélekedett: "Olyan ez, mint a Mikulásban hinni. Kapsz ajándékokat, de őt magát sosem látod. Meglátjuk, hogyan tovább. Ha visszavonul, megérdemli a pihenést. Ha nem, a jövőben sem fogjuk kímélni" - utalt a linebacker a mostanában éppen Favre miatt eldurvuló Vikings-Packers ellentétre. Tony Romo, a Dallas irányítója a tisztelet hangján szólt kollégájáról: "Ha visszavonul, akkor nagyon szerencsések voltunk, hogy egy ilyen fantasztikus tálentum és egy ilyen remek srác játszott közöttünk. Tény, hogy inkább egy évvel korábban lépjen ki, mint túl későn."

Bár jómagam távolról sem hiszem el, hogy ennyi volt Brett apó karrierje, azért játszunk el a gondolattal, hogy milyen következményekkel járhat Favre kilépése a Minnesotára nézve. Elveszítve a támadások motorját, valamint visszakapva a poszton korábban már próbálkozó Tarvaris Jacksont, a Vikings passzcsapatból minden bizonnyal futásorientált támadósémára váltana. Ez nagyban felértékelné a remek futó, Adrian Peterson szerepét, és valószínűleg rávilágítana a Chicagóba távozott Chester Taylor hiányára, mivel a rosterben Peterson mögött csak rutintalan vagy újonc running backek várnak bevetésre.

Ellenkezője igaz a lilák elkapóegységére, akiknek a szerepe erősen bekorlátozódhat 2010-ben. Sidney Rice aligha fogja megismételni a tavalyi 1.312 yardos szezonját, de Bernard Berrian és Percy Harvin sem fogja megkapni azt a támogatást, amit Favre jelentett. Tarvaris Jackson ugyan nem teljesen kezdő, de eddigi négy profi évében csak a 2007-ben lejátszott 12 alapszakasz meccsen számított fix kezdőnek, ami azért nem ad hatalmas rutint a 27 éves irányítónak. Ezzel óriási esély nyílna a Green Bay számára az NFC North behúzására, de nem zárhatjuk ki annak lehetőségét sem, bár erre azért komoly összegben ne fogadjunk, hogy az egyre izmosabb Chicago is megszoríthatná a Minnesotát az idei évadban.

De ne is menjünk tovább a találgatásban, mivel Favre sem mondott még semmi biztosat. Egyelőre csak annyi biztos, hogy ismeretlen források telekürtölték a sajtót a karmester visszavonulásával, de emlékezzünk, ehhez hasonló azért történt már a múltban. Igazából azt sem kellene feltétlenül készpénznek venni, ha maga az Öreg jelenti be nyilvánosan a pályafutása végét, hiszen ilyet is láttunk már nem egyszer. Véleményem szerint viszont ezek után már irtó ciki lenne, ha Favre az edzőtábor végén, mint ahogy azt tavaly is tette, mégis úgy nyilatkozna, hogy visszatér a huszadik szezonjára.

Brett Favre eddigi 19 idénye során számtalan NFL rekordot állított fel. Még 2007-ben, amikor már többedszerre pendítette meg a nyugdíjba vonulásának lehetőségét, ezzel kapcsolatosan így vélekedett: "Remélem 20-30 év múlva az emberek nem csak a rekordjaim miatt emlékeznek majd rám." Nos, Brett, szerintem nem kell aggódnod. Ugyan óriási pályafutás volt a tiéd, a szurkolókban nagyon sokáig élénken fog élni a visszavonulásod körüli állandó cirkusz és dráma. Nem kizárt, hogy élénkebben, mint a Super Bowl győzelmed, vagy a dicsőséges 2009-es szezonod. Hidd el nekem, kár érte.

Magyar idő szerint ma hajnalban vált véglegessé, hogy az idei draft 1/1-es pickje, az Oklahoma Sooners korábbi irányítója, Sam Bradford valószínűleg soha többet nem fog anyagi problémákkal szembenézni. Az 1/16-od részben magát cseroki indiánnak valló játékos 6 évre szóló, 78 millió dollárt érő kontraktust látott el kézjegyével, amely összeg különböző prémiumoknak köszönhetően akár elérheti a 86 millió dollárt is. A szerződés garantált része pedig kerek 50 millió zöldhasúról szól, azaz, ha a 22 éves újonc soha egyetlen passzt sem hajít el az NFL-ben, ez a vagyon az évek során akkor is hozzá vándorol.

A St. Louis Rams új csillaga ezzel egyébiránt tisztességgel túlszárnyalta a tavalyi játékosbörze első kiválasztottját, a Detroit irányítóját, Matthew Staffordot, aki egy évvel ezelőtt 72 milliós (ebből 41,7 millió garantált) szerződést kapott a Lions vezetőségétől. Minden bizonnyal Stafford azért nem kap sírógörcsöt, amiért beelőzték, ugyanis valószínűleg számára sem tud majd elég hosszú lenni ez az élet ahhoz, hogy felélje azt a vagyont, amit a mostanság egyébként hullagyenge detroiti franchise utal át évek során a bankszámlájára. És mit tett le az asztalra az ifjú karmester első idényében? Tíz meccsen 13/20-as touchdown/interception hányadost produkálva összesen 2.267 yardot hozott az Oroszlánoknak. Passer ratingje 61 volt, amivel egyértelműen az egyik leggyengébb irányítónak bizonyult 2009-ben, hiszen a 32-es listán a 29. helyet foglalta el.

Érdemes pár szót szólni a lista tökutolsójáról, JaMarcus Russellről is. A lassan a 25. életévét betöltő játékos a 2007-es drafton volt a legelső pick, mikor a meggyőzőnek tűnő egyetemi karriert követően az Oakland látta meg a nagy lehetőséget benne. Aztán az NFL-ben kissé másképp alakultak a dolgok. Az LSU-ról érkező rookie orra alá ugyan 61 milliós kontraktust dugtak, amely 32 millió garantált dollárt tartalmazott, de Russell számára valahogy ez már nem volt elég motiváló erő. Eddigi pályafutása során 28 találkozón kapott lehetőséget, és olyannyira nem szolgálta meg a belé fektetett bizalmat, hogy idén májusban elzavarták a problémás játékosok kezelésében az egyik legjobbként számontartott Raiders-től. Russell azóta csak vergődik a múltja árnyékában, és ha szerencséje lesz, egy alsóbb szintű ligában tudja majd folytatni a játékot.

Még egy példát engedtessék meg felhozni, amely remekül rávilágít az NFL-ben történő, olykor ész nélküli költekezésre. Valószínűleg nem tévedek sokat, ha azt gondolom, kis hazánkban nem ismerik túl sokan a Darrius Heyward-Bey nevet. A 23 éves játékos tavaly éppen JaMarcus Russell egyik kedvenc célpontja lehetett volna, mivel a 2009-es játékosbörzén a Raiders 1/7-es választottként csapott le a Maryland korábbi elkapójára. Heyward-Bey első idényében 11 alkalommal léphetett pályára, amely során 9 elkapást  és 1 touchdownt volt képes prezentálni. Nincs is ezzel semmi gond, újonc évükben olykor még a legnagyobbak sem nyújtanak fergeteges teljesítményt. A bökkenő azonban ott leledzik, hogy a Sports Illustrated által nemrégiben összeállított, 2010-re vonatkozó Fortunate 50-es listán a névtelen receiver a 28. helyen található, köszönhetően annak, hogy az idei évben 21,4 millió dollárt vághat zsebre.

Talán nem kell több példa annak illusztrálására, hogy az NFL-ben az utóbbi időben kissé elszabadultak a fiatalokra szánt összegek. Tegyük hozzá, hogy a világ elitligájáról beszélünk, ahol azért alig hallani veszteséges csapatokról, hiszen csak ritkán fordul elő, hogy franchise-ok olykor mínuszt termelnek. Nem is véletlen, hogy egyre többen emelik fel a hangjukat annak érdekében, hogy korlátozni kellene a rookie-knak szánt szerződéseket, és az ott megtakarított pénzt a veterán, már bizonyított játékosok között szétosztani. Persze nem segít a helyzet kezelésében, hogy éppen utolsó évét járja a még érvényben lévő kollektív szerződés, és nem is nagyon látni, hogy miként lehetne tető alá hozni egy újabb megállapodást. Problémát okoz, hogy a tulajdonosok és a játékosok sokkal fontosabb kérdésekben sem képesek megállapodni, így az újoncok kifizetéseire vonatkozó szabályt meghozni és elfogadtatni jelenleg szinte lehetetlen vállalkozás volna.

Magyarországon talán az sem egy közismert statisztika, hogy egy játékos az NFL-ben átlagosan mindössze három évet tölt el. Mivel ez Amerika első számú sportja, óriási a merítési lehetőség, de nyilván az iszonyú igénybevétel, amivel ez a bajnokság együtt jár, ebben a számadatban is jól tetten érhető. Persze a legnagyobbak, főleg az irányítók, akár 15 évet is képesek eltölteni a ligában (Brett Favre 20 évével már a csoda kategóriája), de a hatalmas termetű falemberek, vagy a running backek bizony igen gyorsan elhasználódnak az elképesztő méreteket öltő fizikai harc során. Ennek tudatában még azt is kijelenthetjük, hogy a fent említett JaMarcus Russell, és most vonatkoztassunk el az anyagiaktól, csak egy átlagos játékos, aki éppen azt a három évet töltötte el az NFL-ben, amely bárkinek az esetében prognosztizálható.

Ezen tények tükrében véleményem szerint a St. Louis Rams gárdája teljesítményben talán sosem látja viszont azokat a befektetett milliókat, amelyeket garantálnak Sam Bradford számára. Hangsúlyozom, hogy teljesítményben, mert azt könnyen el tudom képzelni, hogy relikviák, reklámszerződések formájában ez az összeg akár simán meg is térülhet. Bár itt is illik megjegyezni, hogy a fiatal karmester az egyetemi bajnokság szinte teljes utolsó idényét vállsérülés miatt kihagyni kényszerült, és egy újabb, hasonló jellegű egészségi probléma akár a fényesnek induló karrier végére is bármikor könnyen pontot tehet.

Sam Bradford egy olyan franchise-ba próbál majd életet lehellni, amely 2009-ben 1-15-ös idényt hozott össze (egyetlen győzelmüket éppen Stafford Lions-a ellen jegyezték), a legutolsó három évadban pedig 6-42-es mutatót tudhat magáénak. Egy olyan gárdáról beszélünk, amely sem támadásban, sem védekezésben nem képes már évek óta felvenni a versenyt nemhogy a legjobbakkal, de még a középmezőnnyel sem. A Rams a szabadügynökségben ugyan végrehajtott 1-2 igazolást, de meghatározó nevek nem érkeztek az Edward Jones Dome-ba, és ugyan Bradforddal együtt sok fiatalt igazolt a gárda, meglepő volna, ha éppen ők mozdítanák előre a Kosok szekerét.

Talán nem kell nagyon bizonygatni, hogy van egy csöppnyi nyomás Sam Bradford vállán. Őszintén mondom, nem lennék a helyében.

Reggie Bush, a New Orleans running backje 1985-ben született, azonban minden bizonnyal hallott már George Orwell halhatatlan művéről, az 1984-ről. Mint ismeretes, a regény valamikor a nem túl távoli jövőben játszódik (legalábbis az író korához képest), amikor a mindenható államapparátus egy része rendszeresen azon dolgozik, hogy megsemmisítse a múltnak a jelenben nem kívánatossá vált darabjait. Valószínűleg Reggie barátunk, ha olvasta is a könyvet, sosem gondolta volna, hogy vele is megeshet hasonló.

Pedig ma ott tartunk, hogy egykori egyeteme, a University of Southern California (USC) tiszteletbeli elnöke, Max Nikias úgy nyilatkozott, hogy az intézmény augusztus közepéig eltűntet, megsemmisít, vagy visszahív minden olyan díjat, emléket, relikviát, amely a USC korábbi hallgatójához, valamint a USC Trojans korábbi játékosához, Reggie Bush-hoz kötődik. Hogy miért? Mert Bush-ról bebizonyosodott, hogy még a 2004-05-ös időszakban a szabályok ellenére ügynököktől ajándékokat fogadott el, hagyta, hogy különböző rendezvények során fizessék a hotelszámláit, a családja appartmanját, sőt, még olyan is volt, hogy limuzint biztosítottak a fiatal csillag számára.

Tegyük hozzá gyorsan, hogy a múlthamisítás onnan indult ki, hogy az NCAA (Nemzeti Egyetemi Sportszövetség) négyéves nyomozást követően a futó említett tetteire bizonyítékokat talált. Ennek következtében a USC-t két évre kizárták az egyetemi rájátszásból, elvették tőlük számos ösztöndíj lehetőségét, sőt, az 5-6 évvel ezelőtti győzelmeiket és a bajnoki címüket is törölték. Csak hogy tiszta legyen a kép: Bush szabálysértéséért nemcsak az akkori csapat összes tagját és valamennyi edzőjét, de a mai és a következő évek USC Trojans kerettagjait és trénereit is elég keményen megbüntették.

Annak az Amerikát végigverő csapatnak volt tagja a mai Cardinals első számű irányítója, Matt Leinart, aki a épp a napokban nyilatkozott úgy, hogy értetlenül áll a példátlanul súlyos büntetések előtt, és leszögezte, egyrészt nem haragszik Reggie Bush-ra, másrészt mindenki gondol, amit csak akar, azokat az eredményeket az ő olvasatában soha senki nem tudja tőlük elvenni. De még a Seahawks mai, a USC akkori főedzője, Pete Carroll - bár elismerte a felelősségét - is csak a fejét rázta a szankciók hallatán.

Nyilván nincs pontos ismeretem arról, mint ahogy pontosan nem is lehet mindezt kideríteni, hogy mekkora összeg volt az, amit Bush a szabályok ellenére elfogadott. Én reálisan úgy gondolom, hogy ismerve a juttatások formáit, sokkal inkább néhány tízezer dollárról, semmint milliókról lehetett szó. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy számtalan olyan eset történhetett már az amerikai egyetemi sport történetében, már akár a 21. században is, amikor fiatal sportolók - még amatőrként - pénzt fogadtak el jóbarátnak tűnő idegenektől.

Csak hogy tisztázzuk, nem vagyok Reggie Bush rajongója. Még csak különösebben nem is kedvelem a New Orleans futóját. Egy korábbi Heisman Trófeát (valószínűleg ezt is elveszik tőle) elnyerő zsenitől kevés az a teljesítmény, amit eddig az NFL-ben mutatott. Ugyan van egy bajnoki gyűrűje, futó létére igen sok passzt is elkap, és a Saints special teamjében is feladatokat lát el, de a képességeiből és a múltjából fakadóan tőle nem sok az évi 4-500 futott yard, valamint az elmúlt évtől eltekintve 4 yard alatti futás/kísérlet mutató. Egyet tudok érteni a Jacksonville miniemberével, Maurice Drew-Jones-szal, aki azt mondta Bushról, hogy nem dolgozik elég keményen ahhoz, hogy a liga elitfutójává váljon.

Ezzel együtt is sajnálom Reggie Bush-t, akivel kapcsolatosan azt gondolom, hogy bizonyos csoportok érdekeit szolgáló, őt és korábbi csapatát pedig aránytalanul sújtó döntések születtek az ügyében. Hiszen ők ténylegesen legyőzték számos riválisukat, és hatalmas munkát fektettek abba, hogy 2004-ben BCS bajnoki címet nyerjenek. És a szabály az nyilván szabály, de nem látom, hogy a Bush által így vagy úgy elfogadott dollárok hogyan jelentettek volna sacket, tackle-t, interceptiont, vagy akármi mást az ellenfeleknek, amivel azok sorozatosan megfordíthatták volna a kérdéses találkozókat.

Azt hiszem, az Egyesült Államokat, vagy magát az amerikai mentalitást nem kell bemutatni azoknak, akik némileg követik a világ politikai és gazdasági történéseit. Tudjuk, hogy Amerika képes túlzásokba esni. Ugyancsak mostanában látott napvilágot, hogy a 20 éves Nate Montanát, a legendás Joe Montana fiát - több csapattársával együtt - bevitték a rendőrök éjszakára a börtönbe, mert egy bulin a fiatalok alkoholt fogyasztottak. Még a sajtó munkatársai is nevetségesnek tartják az ilyen jellegű, egyébként rendszeres híreket, mivel szerintük is indokolatlanul magas a 21 éves határ, amihez kötik a tengerentúlon az alkoholfogyasztást. Tegyük szívünkre a kezünket, hány olyan magyar 20 évest találnánk, aki még nem fogyasztott alkoholt?

De maradjunk csak az NFL-nél. Az elinte szexuális zaklatással gyanúsított, majd végül a büntetőjogi eljárást teljesen megúszó pittsburgh-i irányító, Ben Roethlisberger 6, de lehet, hogy csak 4 meccses eltiltást kap a ligától, mert visszaesőként molesztált és szexuálisan bántalmazott egy 20 éves lányt Georgiában.  Ugyanakkor a Green Bay meghatározó defensive endjét, Johnny Jolly-t még évekkel ezelőtt 200 gramm kodeinnel kapták el, ami a drogok és a gyógyszerek közötti határmezsgyén helyezkedik el. Jolly-t erre az idényre biztosan eltiltotta a liga, az esetét majd a 2011. februári nagydöntő után vizsgálhatják legközelebb felül, emellett akár 20 év börtönbüntetés is várhat a védőre. Mintha a két eset két eltérő bolygón lenne megtorolva.

Tudjuk, hogy Amerika a szélsőségek hazája. Most már azt is tudjuk, hogy a legfrissebb áldozatát úgy hívják: Reggie Bush.

Aki látott már valaha tojás alakú labdát, annak valószínűleg nem kell bemutatni Brett Favre-ot. Bár lassan már ott tartunk, hogy annak sem, akinek halvány fogalma sincs arról, hogy léteznek a gömbönyűtől eltérő alakú labdák is. Kis hazánkban ez ugyan kevésbé látványos, de Amerikában a csapból is Brett Favre folyik. A sport egyetemes történetében vonult már vissza nem egy hatalmas legenda, de ami a Minnesota négyese körül zajlik, az minden bizonnyal párját ritkítja.

Még ha egy-egy üres nap el is telik, de az elmúlt szezon befejezése óta egy hét biztosan nem szállt el anélkül, hogy a Brett apóhoz közeli források, esetleg maga a legenda ne csepegtetett volna apró információmorzsákat arra vonatkozóan, hogy ő most vagy visszavonul, vagy nem. Konkrétum alapvetően elég ritkán hangzott el vele kapcsolatosan, a lényegi mondanivalója a híreknek mindig csak annyi volt, hogy a Vikingek királya még létezik, és erősen töpreng, hogy lelkében dúló háborúban inkább az irányító győzedelmeskedjen, vagy esetleg a családapa.

Ha valaki végigkövette Favre első visszavonulása, 2008 márciusát követően a szappanopera minden egyes epizódját, már minden bizonnyal baromira unja a sajtóban rendre elejtett utalásokat. Ha valaki még emlékszik Favre elmúlt két és fél évére, az már nem igazán hisz abban, hogy a háttérben egy ténylegesen őrlődő, a játék szeretete okán a végletekig elmenő játékos küzdelme rejlik. Az sokkal inkább azt hiszi, hogy egy eleinte profinak tűnő, de olykor látványosan amatőr hibáktól hemzsegő kampány mozgatja a szálakat.

Ezt persze nem hinném, hogy maga Favre találta ki, de hogy annak aktív résztvevője, az egészen biztos. Nem kell mondani, Amerikában, akár csak a világ csomó pontján, hogyan működnek a dolgok. Mindent a pénz mozgat. És a Minnesota karmesteréből még negyven felett is rengeteg dollárt lehet kipréselni. Ő már régóta az a kategória, hogy ha nem tesz semmit, csak a neve megjelenik, magára vonja az emberek figyelmét. Ezzel pedig újságokat, jegyeket, mezeket, reklámidőket és még ki tudja, mennyi mindent lehet eladni. 

Lehet, hogy a probléma bennem van, de nálam mindez ellenkező hatást vált ki. Mert nálam pont itt veszik el a lényeg. Packers szurkolóként számomra Brett Favre volt az isten másfél évtizeden át, és a szememben nem azzal bukta el ezt a titulását, hogy átigazolt az ősellenség Vikings-hoz, hanem mert elfogadta, de legalábbis némán tűrte, hogy egy bohózatot csináljanak karrierjének utolsó éveiből. Meg belőle is.

Ezzel együtt természetesen megemelem a kalapomat Brett apó tavalyi szezonja előtt. Egykori csapatát oda-vissza verve egészen NFC döntőig vezette a minnesotai együttest, ahol mondjuk ki, játékban - főként támadásban - felülmúlták a későbbi bajnok Saints együttesét, de a számtalan labdaeladásuk oda vezetett, hogy a Vikings végül elbukta a nagydöntő lehetőségét. És igazából ezért nem is értem, hogy egy ekkora kaliberű sportember esetében mi szükség van arra, hogy szurkolók millióit hülyítsék a jövőjét illetően.

Az NFL-ben tavasszal és a nyár elején már lezajlottak a minicampeknek és OTÁ-knak (organized team activities) csúfolt felkészülések, ahol a csapatok a nyári edzőtábort megelőzően megpróbálták kialakítani azt a bővebb keretet, amelyből a 2010-es szezon során gazdálkodhatnak. Nem volt ez másképp Minnesotában sem. Favre persze egy ilyen alkalmat sem használt ki, hogy megjelenjen az övéi között, mert azzal bármi támpontot adott volna a körülötte kialakuló mítoszt csodálók számára.

De próbáljunk olvasni a sorok között. Favre még a tavasz folyamán üzente, hogy bokaműtét nélkül nem tudna visszatérni. Megműtötték a bokáját? Persze. Nemrég üzente, hogy minden vágya, hogy a New Orleans csapatának visszavágjon az NFC döntőben elszenvedett vereségért. Mi lesz a bajnokság nyitómeccse? New Orleans Saints-Minnesota Vikings. A napokban Cris Carter már nyíltan, nagy közönség előtt kimondta azt, amit szinte mindenki sejt, de amire eddig csak kevesen és csak halkan vették a bátorságot. A Minnesota egykori receivere azt mondta: Brett Favre visszatér.

Mert ne legyenek kétségeink, Brett Favre vissza fog térni. Viszont ekkora felhajtás után most már nagyot kell durrannia a Vikings és Favre szezonjának. Mert ha nem így lesz, gyanítom, a rajongók nem a klasszis első 19 évének nagyszerű pillanatait őrzik majd meg emlékezetükben, hanem jóval inkább az utolsó (?) idény bukását. És tegyük a kezünket a szívünkre, ilyet még egy Packers szurkoló sem kívánhat a Vikings irányítójának.

Aki azt mondja, hogy Michael Vick nem istenadta tehetség, annak minden bizonnyal fogalma sincs a futballról. Michael Vick olyan adottságokkal rendelkezik, amelyek csak nagyon keveseknek adatnak meg. Persze lehet, hogy ezt már lassan múlt időbe tehetjük, mert maga Michael Vick is lassan múlt idő lesz. A nemrégiben a harmincadik életévét betöltött fiatalember olybá tűnik, lerendezte futballkarrierjét egy életre.

Pedig ez a valaha zseniális játékos még évekig a csúcson lehetne, és elkápráztathatna bennünket minden jóval, amit csak ebben a fantasztikus játékban be lehet mutatni. Hiszen személyében valószínűleg minden idők legjobb futó irányítója született meg, aki főiskolásként és már profiként is képes volt lenullázni a legjobb védelmeket pusztán a jelenlétével. Amikor egy snappet követően Vickhez került a labda, annyi fegyver volt a kezében, hogy amiatt az NFL legnagyszerűbb védői talán még ma is álmatlanul forgolódnak, ha éjszakánként az eszükbe jut.

Csak néhány statisztika azok kedvéért, akik kevéssé ismerik ennek a rendkívül ellentmondásos játékosnak a pályafutását. Vick az NFL történetének egyetlen irányítója, aki az alapszakaszban (2006) elérte az 1.000 futott yardot. Ugyanebben az évben megdöntötte a ligacsúcsot az egy hordásra jutó yardok tekintetében (8,4). A Michael Vick-Warrick Dunn (RB) duó az NFL történetének az első irányító-futó párosa, akik ugyanabban az esztendőben (2006) mindketten elérték az 1.000 futott yardot. Vick nevéhez fűződik az NFL históriájában a legjobb irányító által  egy találkozón produkált futóteljesítmény a rájátszásban (119 yard, 2004), és ő volt az első irányító a ligában, aki egy meccsen belül legalább 100 futott és 250 passzolt yardra volt képes (2004).

És ugyanezt a Michael Vicket 2001-ben, abban az évben, amikor az Atlanta a draft 1/1-eseként kiválasztotta őt, már kutyaviadalok szervezésével gyanúsítják, igaz, ekkor még eredménytelenül. Aztán a következő években hozzá közel álló emberek drogokkal buknak le, barátai reptéren lopásba keverednek, ő maga vesztes meccse után a véleményét obszcén jelzésekkel adja tudtára a nézőknek, amelyek már-már előrevetítették azt, hogy előbb-utóbb összeomlik Vick üvegpalotája.

Aztán 2007. április 27-én eljött a vég, egy droggal kapcsolatos házkutatást követően kutyaviadalok egyértelmű nyomaira bukkantak a rendőrök. December 10-én már a börtönben aludt Michael Vick, és sokan úgy voltak vele, vége a történetnek. Nem mintha sajnálnunk kellene azt az embert, aki öt éven keresztül kényszerített kutyákat olyan öldöklő harcokra, amelyek során számtalan jobb sorsa érdemes eb pusztult el, vagy nyomorodott meg.

Aztán az optimista szurkoló, beleértve magamat is, örömmel vegyes kíváncsisággal fogadta a hírt, hogy 2009 augusztusában Vick egyéves szerződést kötött a Philadelphia Eagles-szel, ahol elvileg Donovan McNabb és Kevin Kolb mögött a gárda harmadik számú irányítójává vált. A szezonban az adottságainak köszönhetően végül 12 találkozón szóhoz jutott a renitens játékos, de összesen 13 passz- és 24 futókísérletet tudott felmutatni, ami fényévekre van attól a teljesítménytől, amelyre ez a géniusz képes lett volna.

Az idei holtszezonban egy ideig arról szóltak a hírek, hogy az Eagles talán mindhárom irányítóját elcserélné, aztán végül "csak" az egyes számú McNabbet száműzték a csoportrivális Redskins-hez. Ugyan deklaráltan Kolb lett a number one, de talán Vick is bízott abban, hogy újra eljöhet a lehetőség a bizonyításra. Erre fel június 25-én hajnalban a saját szülinapi partiján lövések dördülnek el, amelyek során egy embert súlyos sérüléssel szállítanak kórházba. A hírek már az elején leszögezik, hogy Vick korábban elhagyta a helyszínt, aztán ahogy telnek a napok, kezd a sztori egyre büdösebb lenni, és már csak az a biztos, hogy semmi sem az.

Senki nem mondja, hogy Vick lőtt aznap éjjel, de az majdnem biztos, hogy az irányító még ott volt a partiban a kérdéses időpontban, és arról is szól a fáma, hogy a kutyaviadalos ügyben társtettes egyik haverja a meglőtt személy. Legyen bármi az igazság, ha én az Eagles-nél vezető lennék, Michael Vicket elzavarnám a csapatomból. Ugyan kétségtelenül ő a futballtörténelem egyik géniusza, de állandó balhéival szinte már csak ártani tud magának és a benne bízó franchise-nak. Szerintem leáldozott Vicknek. Nem is érdemtelenül.

Forrás: nfl.com, wikipedia.com

1988. október 5-én, amikor a kis Chad meglátta a napvilágot, Al és Patti Jones valószínűleg nem gondolták, hogy 2010 nyarán szereplői lesznek az amerikai sajtónak. Idén június 25-én azonban egy balul sikerült előzést követően Chad Jones New Orleans-ban Range Roverével olyan szerencsétlenül ütközött egy póznának, hogy kis híján életével fizetett a kocsikázásért. A hírek szerint a helyszínelő szakértők hitetlenkedve nézték a roncsokat, mert meg voltak győződve arról, hogy a vezető oldalon brutálisan megrongálódott autóból élő embert nem emeltek ki.

Az autóban utazó három személy közül ketten azonban kisebb sérülésekkel megúszták a balesetet. A sofőr, a NY Giants frissen igazolt safety-jének bal lába azonban több helyen olyan csúnyán eltört, hogy órákig biztosak voltak az orvosok abban, nem lehet megmenteni a szerencsétlenül járt végtagot. Aztán egy nyolc órás beavatkozást követően a fiatal szervezet csodát produkált, és beindult az életet jelentő véráram Jones lábában.

A rookie szülei természetesen azonnal a helyszínre érkeztek, nem kellett sokat utazniuk, a család Louisianában él. Al Jones, a játékos édesapja szombaton már úgy nyilatkozott, hogy fia a műtétet követően már magához tért, és futballkarrierje folytatásáról beszélt. Elmondta, hogy Chad nagy küzdő, az élete minden fontos céljáért kemény küzdelmet folytatott, és ez ezúttal sem lesz másképp. A Giants képviselői hozzátették, jelenleg az ifjú safety egészsége a legfontosabb, pillanatnyilag nem számít, hogy folytatódik-e, és ha igen, mikor, Chad Jones sokat ígérő pályafutása. 

A Louisiana State University (LSU) növendéke ugyanis történelmet írt az egyetemén, mivel mind a futballcsapattal, mind a baseballcsapattal megnyerte a nemzeti bajnokságot. Erre az intézmény történetében rajta kívül mindössze egy fiatal, a vele egykorú Jared Mitchell volt képes. Hogy mindkét sportágban építhetné a jövőjét, mi sem mutatja jobban, hogy 2007-ben a Houston Astros, idén pedig a Milwaukee Brewers is kiválasztotta őt a játékosbörzén, de Jones első számú sportágánál maradt, és Eli Manning csapatába szerződött.

Most, négy nappal a baleset után korai volna találgatni, hogy látjuk-e még a safety-t a pályán, de ne gondoljuk azt, hogy neki ez nem fontos. Egy olyan játékos számára, aki éppen csak újraszületett, és máris nagy szerelméről, a futballról értekezik, nem szimplán a saját egészsége a fontos. Neki lételeme, hogy újra felállhasson a védelem hátsó alakzatába, és a lehető legjobban olvasva a play-t, sok-sok tackle-t, forced fumble-t vagy interceptiont jegyezhessen a neve mellé a statisztikai rovatokban. Ő nem pusztán felépülni szeretne, ő el szeretné kezdené profi karrierjét az NFL-ben. Kívánjunk hát ehhez Chad Jones-nak sok sikert!

Forrás: nfl.com, wikipedia.com, giants.com

Élcsapatok randevúztak egymással szombaton délután Angyalföldön. A bajnokságban ezzel a találkozóval debütáló Budapest Wolves azt a Nyíregyháza Tigers-t fogadta, amely két győzelemmel és 119-12-es gólkülönbséggel érkezett a fővárosba. A rendkívül szélsőséges május után felüdülésként hatott, hogy kellemes, kora nyári időben került sor az összecsapásra.

A pénzfeldobást követően a Tigers vezethette az első támadást, de hiába próbálkozott Vasyl Jordan (QB) bátor passzjátékkal, a vendégek puntra kényszerültek. A hazaiak rögtön az első drive-ban a nyírségiek értésére adták, nem szándékoznak előzékeny vendéglátók lenni, és egy futásokra felépített sorozat végén Récsey Dávid (QB) 7 yardos passzát Piros Krisztián (WR) húzta le az end zone-ban. A sikeres jutalomrúgással kiegészülve 7-0-s előnyre tettek szert a Farkasok. A vezetés meghozta a hazaiak étvágyát, és nem sokkal később Ágota Balázs interceptionje révén a védelem is hozzátette a maga szeletét a meccshez, ami nem tűnt jó ómennek a bizonytalankodó vendégek számára a folytatáshoz.

A második játékrész elején a Wolves megduplázta az előnyét. Egy 4.&2 szituációt felvállalva Cseperkáló Péter (RB) 9 yardos futással érte el a gólterületet, és az extra pont után immár 14-0-ra mentek a vendéglátók. A Tigers továbbra sem találta a hazai védelemben a réseket, ami újabb interceptionhöz vezetett, ráadásul a Farkasok ezúttal 12 yardos visszahordást bemutatva (#54) újabb hat ponttal gazdagodtak. A jutalomrúgás ismét a helyére került, ami 21-0-ra alakította az állást. A hazaiak nem álltak le, és néhány perc elteltével újabb tocuhdownnak örülhettek a szurkolóik. Récsey remek passzát 12 yardos elkapás keretében ismét Piros váltotta 6 pontra. Az újabb egy pont után pedig már 28-0 volt az eredményt, ami sajnos nem utalt arra, hogy a szurkolók izgalmukban le fogják rágni a körmüket a második félidőben.

A Tigers játékosai talán kicsit magukba néztek a szünetben, mert egy koncentráltabb, jobb teljesítményt nyújtó gárda jött ki a második félidőre. Mindez az eredményben is hamar megmutatkozott, touchdownig ugyan nem sikerült eljutni, de Fazekas Tamás 25 yardos mezőnygóljával a vigaszpontok már összejöttek a feketében játszó vendégeknek (28-3). Ezt követően a nyíregyházai védelem is megvillant, és Yevhen Rakhimov (LB) szép sackkel vétette észre magát. A vendégek irányítója hamarosan a harmadik interceptiont is a neve mellé írhatta, újabb pontatlan labdáját Péter Csaba húzta le.

A záró negyed elején a két TD elkapással a mezőny egyik legjobbja, Piros Krisztián részére sajnos hamarabb véget ért a találkozó, egy szerencsétlen megmozdulás után a földön maradt, és csak hosszabb ápolás után tudta elhagyni a játékteret. A meccs egyik legszebb jelenete azonban ekkor jegyezhettük fel, a pályáról lebicegő receivert egyik oldalról a vendégek linebackere Maksym Nedzelskyy támogatta. A fáradó Farkasokat nem törte le kulcsemberük elvesztése, és egy óriási tumultus után néhány yardról újabb futott touchdownt értek el (35-3). A találkozó legvégén a Tigers-nek is összejött a hatpontos találat, Jordan 3 yardos passzát Hanász Róbert (WR) kapta el a célterületen belül. Fazekas a jutalomrúgásból eredményes volt, így kialakítva a 35-10-es végeredményt.

Bár rangadónak indult a találkozó, de a Wolves az első félidőben a vendégek szinte minden megingását kihasználva hatalmas előnyre tett szert. Sokan ekkor már azt várták, hogy a két csapat között kialakul a mercy rule életbe lépéséhez szükséges 35 pontos differencia, de a második játékrészben egy másik Tigers lépett a pályára, és rendkívül szimpatikus játékot bemutatva mindent megtettek a felzárkózásért. A hazaiak a magabiztos vezetés birtokán már nem erőltették a pontszerzést, de egy touchdownra még így is jók voltak. Szívderítő volt látni, hogy a két csapat játékosai rendkívül sportszerű küzdelmet vívtak, és nem egyszer lehetett megfigyelni, hogy az ellenfelek egymást segítették fel a földről. Összességében a Farkasok még ilyen különbséggel is megérdemelten húzták be a meccset, de a Nyíregyháza gárdájának második félidei teljesítménye rámutatott, őket sem szabad leírni a végső győzelemért folytatott harcban.

Budapest Wolves-Nyíregyháza Tigers 35-10 (7-0, 21-0, 0-3, 7-7)

(A cikk a profootballmagazin.hu oldalán is megjelenik.)

Pikáns találkozóra került sor szombaton délután az első osztályú magyar bajnokságban. Újpesten az Újbuda Rebels és a Budapest Titans-t személyében két olyan gárda nézett egymással farkasszemet, akik között bizonyos múltbeli események kapcsán komoly feszültség alakult ki. A szeszélyes májusi időjárás a kickoffra kedvező körülményeket teremtett, de később az elemek is erősen rányomták bélyegüket az összecsapásra.

A pénzfeldobást követően a vendégek ragadhatták magukhoz a kezdeményezést, de futójátékaik elhaltak a Rebels védőegységén. A puntot követően a Titans sokkal kedvezőbb pozícióban visszaszerezte a labdát, de élni ezzel a lehetőséggel sem tudtak a fehérben játszó vendégek. A Lázadók a meccs elején nagyon nem találták meg a fonalat, amit bizonyított, hogy az első birtoklásuk interceptionbe torkollott, Csohány András passza halt el a Titans secondary-ben. Végül az első negyedben nem maradtak pont nélkül a csapatok, mivel a vendégek irányítójának, Wágner Olivérnek a passzát Kis Tamás (CB) leszedte, és ugyan a félpálya közelében ő még fumble-t vétett, de azt a safety Bálint Gábor kaparta össze, aki 50 yardról az end zone-ba vágtatott. A jutalomrúgás a helyére került (Szentirmai Zoltán), így 7-0-ás vezetést szerzett a Rebels.

A második negyedben a feltámadó szél nehezítette a játékosok dolgát, de az egyre sötétebb felhők is jelezték, hogy akár egy vihar sem elképzelhetetlen a közeljövőben. Mindez láthatóan cseppet sem zavarta a hazaiakat, akik a saját 21 yardos vonalukról előbb Lesi Tamás (RB) 29 yardos futásával az 50-es vonalhoz érkeztek, ahonnan Bóbis Szabolcs (RB) remek blokkokat kapva egyenesen a gólterületre futott. Az extra pontot behúzták a hazaiak, így 14-0-ás előnyre tettek szert. A lassan eleredő, majd egyre hevesebben szakadó esőben még Bálint Gábor mutatott be egy interceptiont, de az eredmény nem változott, és két touchdownnyi különbséggel kezdődött a szünet.

A 15 perces pihenő alatt végleg „leszakadt” az ég, és monszunszerű eső áztatta el a játékteret. Aztán a csapadék az indulatokat is elszabadította, a második félidő elején több kakaskodás jelezte, hogy távolról sem barátságos találkozó zajlik a pályán. A folytatásban egy hosszú drive-ot követően a Titans 12 yardosáról Lesi Tamás találta meg a rést a vendég védelmen, és futott touchdownja, illetve az elhibázott jutalomrúgás után 20-0-ra módosult az állás. A Lázadók gyorsan visszaszerezték a támadás jogát, és következő megindulásuk ismét a gólterületen belül ért véget, 4&goal szituációban Csohány hatyardos passzát Wellner Gábor húzta le, majd egy kétpontos változatot láthattak a nézők, amelyben Bóbis is elérte az end zone-t (28-0).

A záró játékrészben a szűk rosterük okán egyre jobban fáradó vendégek már csekély ellenállást tudtak kifejteni, így ez a negyed is Rebels pontokkal indult. Látványos blokkolások közepette Bóbis Szabolcs számára nyílt meg a folyosó, aki élt a kínálkozó alkalommal, és 67 yardos futással újabb hat pontot szerzett csapatának. A Lázadók újfent a kétpontos variáns mellett tették le voksukat, amit ezúttal egy screen passznak, és Lesi Péter (TE) elkapásának köszönhetően ismét sikerrel hajtottak végre (36-0). A találkozó végén még egyszer a hazai védelem vétette észre magát, és a kiválóan játszó Kis Tamás 29 yardos interception return touchdownja alakította ki a végeredményt. Az újabb kétpontos akció már nem hozott pontot, így a Rebels 42-0 győzte le a Titans együttesét.

A találkozó összképe alapján – még ilyen arányban is – teljesen megérdemelt sikert aratott az Újbuda gárdája. Bár az elején a zöld-feketék nehezen találták meg a saját játékukat, de mikor belelendültek, főként a remeklő futók, valamint a jó napot kifogó secondary jóvoltából fokozatosan felmorzsolták a Titánok ellenállását, ezzel továbbra is kedvező helyzetben vannak a playoffba kerülésért folytatott harcban. A vendégek becsülettel küzdöttek, talán 1-2 szabálytanság esetében a bírók is túl szigorú ítéleteket róttak kis rájuk, de ezúttal fejet kellett hajtaniuk a nagyobb tudás előtt.

Újbuda Rebels-Budapest Titans 42-0 (7-0, 7-0, 14-0, 14-0)

(A cikk a profootballmagazin.hu oldalon is megjelenik.)

Szombaton délután Dunaújvárosban került megrendezésre a Divízió I-es bajnokság Gorillaz-Wildfires találkozója. A meccset megelőzően a hazaiak eddig egyszer léptek pályára ebben a kiírásban, amikor 13-7 arányban alulmaradtak az Újbuda vendégeként. A veszprémi alakulat az idei szezonban most debütált, az áprilisra kiírt Titans elleni hazai összecsapásuk a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt.

Kellemes időben kezdődött az összecsapás, bár a kickoff előtt kisebb zápor áztatta el a játékteret. Az első támadás lehetőségét a Gorillák kapták, amelynek keretében egy 80 yardnál hosszabb drive végén meg is szerezték a vezetést Nagy Zsolt (FB) közeli futásával. A jutalomrúgást Baranyai János váltotta egy pontra, így az első negyed közepén hétpontos előnyt szereztek a hazaiak. A Veszprém megindulása nem zárult sikerrel, majd a Gorillák néhány futása zárta az első negyedet.

A második negyed kezdetén a dunaújvárosi gárda puntra kényszerült, amelyet azonban a vendégek elkapója elvétett, míg a hazaiak részéről Kövesdi István időben kapcsolt, és megszerezte csapata részére a játékszert. A kedvező pozícióból induló Gorillaz néhány play-jel a veszprémiek 10 yardosáig jutott, ahol a hazai irányító egy fake-et követően önmaga futott be a Wildfires célterületére. A plusz pont ezúttal a vendégek blokkja miatt nem jött össze, ennek köszönhetően 13-0-ra módosult az állás. Kevesen gondolhatták, hogy ez az eredmény csupán néhány másodpercig erejéig marad, pedig így történt. A hazai kickoffot követően a vendégek visszahordója, Cziszer Gergő vágtázott át szinte az egész pályán, és 80 yardos return touchdownnal visszahozta meccsbe a csapatát. Ezt már a hazaiak sem hagyták annyiban, megrázták magukat, és ismét a full backjük, Nagy Zsolt volt eredményes, ezúttal 15 yardos futással érte el a veszprémi end zone-t. Baranyai az extránál nem rontott, így 20-7-tel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőre aztán kissé összezavarodtak a gárdák, és rögtön az elején mindkét együttes egy interceptionnel vétette észre magát. A folytatásban a dunaújvárosiak rendezték előbb soraikat, és megindulásukra végül Tóth János (WR) touchdownja tette fel a koronát. A kicker poszton váltó hazaiak jutalompontját Fridrich Tamás szállította, így immár 20 ponttal vezettek a Gorillák (27-7). A negyed közepén az elemek is fontos szerephez jutottak, mivel pillanatok alatt leszakadt az ég, és újabb hatalmas zápor árasztotta el a pályát.

Mivel a körülmények nem voltak ideálisak, senkit nem lepett meg, hogy a passzjáték visszaszorult az utolsó negyedben, és a csapatok alapvetően futással próbálkoztak. Mindkét oldalon már fel lehetett fedezni a fáradtság jeleit is, ami annak ismeretében nem meglepő, hogy egyik csapat sem rendelkezik bőséges rosterrel. Végül a hazaiak az utolsó negyedben is összehoztak egy touchdownt: a saját end zone-juk elé beszoruló vendégek nem tudták levédekezni Pokornyi Balázs egyyardos passzát, amelyet Bachrathy Dániel (WR) váltott 6 pontra. Fridrich Tamás ezúttal sem hibázott (34-7), és az utolsó percek váltakozó labdabirtoklása, majd egy kimaradó veszprémi mezőnygól-kísérlet már nem változtatott az eredményen.

Összességében egy rendkívül sportszerű meccset láthattak a szurkolók, amelyen meggyőző hazai siker született. A Gorillaz mind a futó-, mind a passzjátékban jó teljesítményt nyújtott, és a dunaújvárosiak megérdemelten vonulhattak le győztesen a pályáról. Ugyanakkor a vendégek teljesítményéről is érdemes megemlékezni, akik számos szép pillanatot okozva eleinte még megszorongatták a hazaiakat, de az egész találkozón megalkuvás nélkül küzdelem jellemezte a játékukat. A kézfogásokat követően a nézők mindkét csapat játékát tapssal jutalmazták, de az eső ellenére kitartó szurkolók is megérdemelték az elismerést.  

Dunaújváros Gorillaz-Veszprém Wildfires 34-7 (7-0, 13-7, 7-0, 7-0)

(A cikk a profootballmagazin.hu oldalon is megjelenik.)

Tom Brady már minden csúcsra felért az NFL-ben, amire érdemes felérni. Már mindent megadott a New England Patriots-nak és szurkolóinak, ami egy irányítótól csak elvárható. Akkor mégis miért olyan nagy ügy, hogy a klasszis irányító kihagyta a csapat holtszezonbeli edzéseinek egy részét?

A válasz valahol ott keresendő, hogy Brady feladata nem csak abban merül ki, hogy a szezon során a pályán tudása legjavát nyújtja. Ő egyben egy standard az egész csapat számára, tőle nem független, hogy a gárda hogyan játszik, hogyan gyakorol, hogyan próbálja elérni a maximumot. Így a háromszoros bajnok hiánya rossz üzenetet továbbít a csapattársak felé azzal kapcsolatosan, hogyan lehet ismét feljutni a liga csúcsára, hogyan lehet ismét Super Bowl győzelmet szállítani Foxboróba.

Mert ez csak úgy lehetséges, ha azokat a kis lépéseket már májusban megteszik a játékosok, ha Brady igenis folyamatosan passzokkal keresi az elkapóit, hogy aztán minél előbb kialakuljon az a komfortérzet, ami nélkül nem lehet bajnokságot nyerni az idény végén. Tom Brady és Peyton Manning nem csak azért óriási klasszisok, mert tehetségesek. Ők is tudják, a tehetség önmagában nagyon kevés, ha nem párosul irdatlan mennyiségű munkával.

Ugyanakkor azt el kell ismerni, hogy Brady abban jó példát mutat, hogyan lehet legalább a holtszezonban megtalálni a család és a csapat közötti kényes egyensúlyt. Mert a rengeteg munka a játékosokat elszakítja azoktól a nőktől és gyerekektől, akik nélkül valószínűleg egyikük sem tartana ott, ahol tart. Ráadásul ez egy olyan kérdés, amelyet az edzők számára is rendszeresen felmerül, és bizony nekik sem egyszerű eltalálni a megfelelő arányokat.

Elképzelhető, hogy Brady elvesztette volna azt a képességét, amely a nagyok közül is kiemelte őt? Ami biztos, amíg nem volt családja, sokkal erősebb motivációt érzett arra, hogy bebizonyítsa, sokkal előkelőbb helyen kellett volna őt draftolni annak idején. Igaz, akkor még nem volt három aranygyűrűje. És valószínűleg abban is nagy igazság rejlik, hogy sokkal egyszerűebb kihagyni néhány edzést, mint felkapaszkodni az NFL történetének legnagyobbjai közé.

(A cikk a profootballmagazin.hu oldalon is megjelenik.)

Forrás: nfl.com

Vasárnap került megrendezésre a Divízió I. küzdelmeinek keretében a Budapest Cowboys–Jászberény Wolverines összecsapás. Bár a bajnokságban mindkét gárda eddig egy-egy győzelmet gyűjtött be, a papírforma egyértelműen a fővárosi együttes sikerét prognosztizálta. 

Bár a májusi viharos időjárás elmosta a vasárnapra tervezett nagyszabású futóversenyt, a K&H olimpiai maraton váltót, de a futballistákat kemény fából faragták, így a Cowboys-Wolverines találkozón délután 2-kor útjára indulhatott a labda. Még csak azt sem lehetett állítani, hogy rettenetes körülmények fogadták volna a csapatokat, mivel a népligeti műfüves pálya relatíve elfogadható feltételeket teremtett a mindenre elszánt gladiátoroknak. A vihar egyedül a nézőket tartotta otthon, így mindössze néhány tucat szurkoló gondolta úgy, hogy számukra a vasárnapi ebéd után az amerikai foci a tuti program.

A találkozó az első percek bizonytalankodásától eltekintve a papírformát igazolta. A hazaiak az első támadásukból még elrontottak egy 4.&goal kísérletet, de a második megindulásuk már touchdownnal zárult. Rittinger Krisztián futása ért 6 pontot a Cowboys-nak, amit Sipiczki Péter jutalompontja fejelt meg. A Jászberény továbbra sem találta a hazaiakon a fogást, majd a vendégek puntját követően Adonis Bernard 75 yardos punt return touchdownja már azt mutatta, hogy a kék-fehérek egyre jobban alkalmazkodtak a körülményekhez. Sipiczki rúgása ismét a helyére került, 14-0-ra alakítva az állást.

A második negyedben sem változott a játék képe, a Wolverines erőlködései nem hoztak eredményt, míg Rittinger Krisztián 7 yardos futása már tekintélyes különbséget (20-0) teremtett még úgy is, hogy Sipiczki ezúttal nem hozta a jutalompontot. Ezt követően a vendégek is megvillantottak valamint a tudásukból, Piroska Norbert mintegy 50 yardos futása azonban nem hozott pontokat, mert a Rozsomákok mezőnygól kísérlete balszerencsésen alakult, és a labda a defensive back Szotyori Nagy Marcell jóvoltából újra a Cowboys-hoz került. A támadás végén a hazaiak újabb pontokkal gazdagodtak, ezúttal a másik futójuk, Turner András 2 yardról szerzett touchdownt, majd a jutalompontot is hozzácsapva 27-0-val vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidőre az eső talán kissé már alábbhagyott, de az erős szél továbbra is szinte lehetetlenné tette a passzjátékot. Mindez azonban olyannyira nem zavarta a Cowboys-t, hogy a védelmük is pontokat szállított. A vendégek irányítója, Bábosik Péter passzát a hazai linebacker, Roczkó Iván szedte le, és a labdával 23 yardról egyenesen az end zone-ba masírozott. Sipiczki újfent jól koncentrált, 34-0-ra alakítva az állást. A folytatásban a hazai támadófal meghatározó embere, Kovács Sándor maradt a földön egy ütközés után, de a Bears-fanatik pár perc elteltével sérült lábbal is visszatért a harcmezőre. A Rozsomákok csak szenvedtek a hazaiak szorításában, majd amint a kékekhez került a labda, a csereirányító, Váry Tamás rövid passzával Matheisz Róbert (WR) touchdownja a +1 ponttal kiegészülve már azt jelentette, hogy a két csapat között kialakult a mercy rule életbelépéséhez szükséges 35 pontnyi differencia.

A záró negyedben Rittinger Krisztián 20 yardról újabb futott touchdownt ért el (a jutalomrúgás is jó volt), majd a jászberényiek legszebb álmai váltak valóra. Előbb egy hazai puntot kiváló ütemérzékkel blokkolt Maszlag Viktor (LB), mindössze néhány inch közelségbe hozva a Wolverines-t a hazai célzónához, majd Bábosik Péter (QB) leküzdötte az apró távolságot, és rövid futásával hat pontot írt a Rozsomákok neve mellé. A plusz egy pontért Farkas Gyula sem hibázott, így az eredmény 48-7-re alakult. Hogy ne ez legyen a vége, arról a Váry Tamás – Kalovits Gábor (WR) duó gondoskodott, és a 60 yardos elkapott touchdownnal záruló produkciójuk alakította ki az 55-7-es végeredményt.

A nem mindennapos körülmények alapjaiban befolyásolták a meccs menetét, de sem az eső, sem a szél nem tudta meggátolni a hazaiakat abban, hogy a nagyobb tudásukat és rutinjukat kihasználva ne erőltessék rá akaratukat szinte végig a Jászberényre. A futójáték dominanciáját mutatja a Cowboys négy futott touchdownja, de a hazai védelem megmutatta, hogy akár a pontszerzésben is lehet rá számítani. Ugyanakkor elismerést érdemel a vendég gárda valamennyi játékosa is, akik a kissé egyoldalú küzdelem dacára sem adták fel a meccset. Hatalmas küzdésüket végül a sors is elismerte, és ha szerencsés körülmények között is, de nem maradtak pont nélkül. Az összecsapás végén joggal szólt a játékosok tapsa a szurkolóknak is, hiszen ők is szépen teljesítettek azzal, hogy a hideg, szeles, esős időben két és fél órán keresztül kitartottak a csapatok mellett. 

Budapest Cowboys – Jászberény Wolverines 55-7 (14-0, 13-0, 14-0, 14-7)

(A cikk a profootballmagazin.hu oldalán is megjelenik.)

A NY Jets kiváló cornerbackje, Darrelle Revis megkezdte a klub vezetésével az újonc szerződése meghosszabbítását célzó tárgyalásokat. A védő idén lép a hatéves kontraktus negyedik esztendejébe, és ahogy ő fogalmazott "előzetes egyeztetéseket" folytat a tulajdonosokkal. Revis eddigi két Pro Bowl szereplése mellett azzal hívta  fel magára a figyelmet, hogy tavaly a packers-ös Charles Woodson mögött ő lett a liga második legjobb védője.

A Jets másik játékosa, a center Nick Mangold ugyancsak azok munkálkodik, hogy új szerződést kapjon a zöldektől. "Szép lassan haladunk előre, ez nem olyan dolog, amit sürgetni tudsz" - nyilatkozta a kontraktusa utolsó, ötödik évébe lépő 26 esztendős játékos. Mangold kulcsembere volt annak a támadófalnak, amely a tavalyi idényben megalapozta a liga legjobb futójátékát. "Nyugodt vagyok. Mióta idekerültem, minden tőlem telhetőt megtettem, remélem, a Jets ugyanezt fogja tenni" - mondta a center.

A new yorki gárdánál egyébiránt nem csak Revis és Mangold szerződése a téma, mivel David Harris linebacker és D'Brickashaw Ferguson left tackle ugyancsak bejelentették szerződés-hosszabbítási igényüket. További problémákat hozhat 2011 is, amikor a két elkapó, Braylon Edwards és Santonio Holmes, illetve a cornerback, Antonio Cromartie kontraktusa is lejár.

Forrás: nfl.com

Az Eagles-től elbocsátott szabadügynök futó, Brian Westbrook szerdán Washingtonban tett látogatást, ahol tárgyalásokat folytatott a Redskins vezetőivel az esetleges szerződtetéséről. A futó csütörtökön hasonló célokkal Denverben teszi tiszteletét.

A Broncos-nál a tavaly 947 yarddal 7 touchdownig jutó másodéves profi, Knowshon Moreno, valamint Westbrook korábbi philadelphiai backupja, Correll Buckhalter lehetne a magának csapatot kereső running back vetélytársa.. Westbrook tavaly két agyrázkódást is szenvedve egy rövid, nem túl sikeres szezont tudott felmutatni, de képesnek érzi magát arra, hogy újra a régi fényében tündököljön.

Az egyébiránt a fővárosban élő Westbrook Redskins-nél tett látogatását Bruce Allen, a Washington általános menedzsere jónak értékelte, és szerinte egyeztetnek még a kérdésben a 30 éves játékossal. Allen az ügyben természetesen kikérte a Philadelphiából érkezett McNabb véleményét is, és ezt követően úgy nyilatkozott, meg tudnák találni azt a szerepet, amely a running back számára megfelelő volna.

„Brian jó fej srác, és gond nélkül be tudna illeszkedni a közösségünkbe” – fejtette ki álláspontját Allen. Tény, a Redskins keretében több olyan futót is találhatunk, akik már a rutinosak közé tartoznak. A fővárosiak Clinton Portis mellé a holtidényben megszerezték Larry Johnsont és Willie Parkert is.

Egyes hírek szerint Westbrook a Green Bay érdeklődését is felkeltette, és nem kizárt, hogy a futó hamarosan Wisconsinba is elugrik egy tárgyalás erejéig.   

(A cikk a profootballmagazin.hu oldalon is megjelenik.)

Forrás: nfl.com

Május 11. a legtöbb ember számára pont olyan nap volt, mint a többi. A Cincinnati linebackere, Rey Maualuga számára viszont nagy jelentőséggel bírt. A védő kedden azt ünnepelhette, hogy éppen 100 napja nem nyúlt alkoholhoz.

„A testem kiválóan érzi magát, sosem voltam még ilyen jó formában” – lelkendezett Maualuga a Bengals OTÁ-jának előestéjén. „Izgatottan várom a gyakorlást, és remélhetőleg össze tudom hasonlítani a teljesítményemet az egy évvel ezelőtti önmagaméval, amikor egy drive során szinte teljesen kimerültem. Most a testemre koncentrálok, és kíváncsi vagyok, milyen erős lettem, és mennyire leszek megbízható tagja a gárdának.”

A 23 éves linebacker őszintén beszélt arról a januári napról, amikor Jaguárjával balesetet okozott, majd ittas vezetés miatt letartóztatták, és alkoholizmusa miatt rehabilitációra küldték. A másodéves profi azóta egy kortyot sem ivott, leadott 7 kilót, és sokkal magabiztosabban tekint a jövőbe, mint január 29-én, amikor egy parkolóóra és két parkoló autó összetörését követően kattant a csuklóján a bilincs.

„Amikor hallottam a szirénákat, és láttam a fényeket, tudtam, hogy mindennek vége” – emlékszik vissza Maualuga. „Akkor teljes józanságot fogadtam. Az életemet megváltoztatta az eset, és ma már tudom, mindez azért történt, hogy ráébredjek, ki is vagyok valójában.”

A játékos már a kezdetekben sem tagadta a vádakat, és bűnösnek vallotta magát. Hét napot töltött börtönben, és azzal a feltétellel engedték haza, hogy amennyiben a következő két évben balesetet okoz, súlyosabb büntetéssel kell szembenéznie. Emellett az általa okozott károk megtérítésére kötelezték, és 900 dollár bírságot is kiróttak számára. Bár többen győzködték, hogy fogadjon egy jó ügyvédet, aki simán kihozza a slamasztikából, Maualuga nem kívánt elmenekülni a felelősség elől, és vállalta tettéért a felelősséget.

A védő a ligától is számíthat büntetésre, és emellett részt kell vállalnia az NFL drog és alkohol programjában is. A linebacker ez ellen sem emelt kifogást. A baleset után elvonókúrára ment, ahol kezeléseknek vetette alá magát, és számos tanácsot kapott ahhoz, hogyan kerülje el a hasonló szituációkat.

„A testem számára eddig nem adtam meg azt a tiszteletet, amit megérdemelt volna. A játékom során csak arra koncentráltam, hogy fizikailag teljesítsek a pályán, meg sem próbáltam mélyebbre ásni, filmeket nézni, és intelligens játékossá nevelni magam” – hangzott az őszinte vallomás. „Most már azt gondolom, tavaly nem a képességeimnek megfelelő játékot produkáltam” – tette hozzá Maualuga.

Mindenesetre a következő szezonra már érettebben készül a védő, aki 2009-ben 63 szerelést, 1 sacket és 3 forced fumble-t tudott felmutatni. „Az időm nagy részét azzal töltöm, hogy felkészítsem magam a következő feladatokra. Emellett féltékeny is vagyok. Tavaly Brian Cushinggal és Clay Matthews-zal együtt kerültem a ligába az USC-ről. Brian a legjobb újonc védő díját nyerte el, Clay pedig Pro Bowl választott lett. Én meg ezzel szemben nem értem el semmit” – vallott kritikusan Maualuga.

(A cikk a profootballmagazin.hu oldalán is megjelenik.)

Forrás: nfl.com

John Harbaugh, a Baltimore főedzője gondolt egyet, és a kulcsfontosságú left tackle pozícióba mozdította másodéves játékosát, Michael Ohert. A poszton eddig vitézkedő Jared Gaither ezentúl right tackle-ként bizonyíthatja képességeit. Gaither látszólag nyugalommal fogadta a tréner döntését: "Boldog vagyok, ha bárhol is segíthetem a támadófalat és a csapatot. Ha kell, akár kicker is leszek."

Oher egyetemi éveit az Ole Miss-ben töltötte, ahonnan 2009-ben első körös választottként került a ligába. A 23 éves játékos a remek képességei mellett azzal is ismertté vált, hogy az ő igaz történetét dolgozta fel a 2009-ben készített "Vak oldal" című film. Harbaugh húzása egyébiránt annyiből nem okozott meglepetést, hogy az elmúlt szezonban az 5 meccset sérülés miatt kihagyó Gaithert éppen Oher helyettesítette, eléggé meggyőzően. A Hollók vezetése állítólag sokáig fontolgatta a támadófal összetételének módosítását, végül meghozták az irányító, Joe Flacco megvédése szempontjából rendkívül lényeges döntést.

Az eset pikantériája, hogy Ohert jelenleg hosszútávú szerződés köti a klubhoz, míg Gaither korlátozott szabadügynökként eddig nem írta alá a Baltimora által kínált tendert, mivel a Hollók nem kívánnak neki hosszabbítást adni. Ugyancsak némi háttérben húzódó feszültségre utal, hogy a right tackle-be átkerülő védő a gárda hétvégi minicampjén nem ment fel a pályára. A csapatnál nem adtak arról hírt, hogy sérült lenne, a hivatalos közlés szerint az edzőteremben töltötte a mincampet, míg a teljes keret a szabadban gyakorlatozott.

Előzményként érdemes megjegyezni, hogy a Ravens a múlt hónapban már megkísérelte elcserélni Gaithert egy második körös pickért, de az üzlet nem jött össze. Azzal, hogy a játékos átkerült a jobb oldalra, értéke nyilvánvalóan csökken. Az elmúlt években a Baltimore-ra jellemző volt a támadófal embereinek erős fluktuációja, de ez egyértelműen az együttes hasznára vált. A lilák ennek során ugyanis a liga egyik legjobb, igen fiatal támadófalát építették fel.

Forrás: nfl.com, baltimoreravens.com

A 2006-os draft 108. pickjeként kelt el, ma pedig a támadófal belső emberei közül a legjobban fizetett játékos az ligában. A 26 éves Jahri Evans hét évre szóló, 56,7 millió dollárra rúgó szerződéssel ambicionálva úgy döntött, továbbra a bajnokcsapat guardja marad. A védő korlátozott szabadügynök státuszban szerénykedett, és mivel ennek a kategóriának már lejárt az átigazolási időszaka, így a játékjoga a Saintsnél volt. Ennek ellenére addig nem jelent meg az önkéntes edzéseken, amíg kézbe nem kapta a tekintélyes summáról szóló kontraktusát.

Sean Payton főedző érezhetően nem sajnálta a dollármilliókat játékosától: "Lényeges elismerni, hogy a támadásainkban és az irányító megvédésében óriási szükségünk van az ilyen méretű és tehetségű védőkre. Biztos vagyok benne, hogy Drew Brees is osztja a véleményemet. Már újonc korától kezdve egészen magas színvonalon produkált, és amit csapatként elértünk, valamint a teljesítményt, amit a zsebben nyújtott, hűen tükrözi a most megkötött szerződés."

A New Orleans tavaly mindössze 20 sacket engedett az ellenfeleinek, amivel a negyedik legjobb támadófalat tudta felmutatni az NFL-ben. A Saints emellett az elmúlt négy évben háromszor is a legponterősebb gárda volt, ami ugyancsak kiválóan jelzi - többek között - Evans hatékonyságát. Payton azt is kiemelte, hogy az együttes Pierre Thomas és Reggie Bush fémjelezte futójátékában is vezető szerep jutott a 26 éves guardnak.

Evans a ligában töltött négy éve során valamennyi találkozón kezdőként lépett pályára, és ezen időszak alatt egyetlen alapszakasz és rájátszás meccset sem mulasztott. Bár a négy évvel ezelőtti játékosbörzén mindössze a negyedik körben csapott le rá a Saints, gyorsan megmutatta, hogy az alsóbb egyetemi ligában szerzett tapasztalata is elég számára ahhoz, hogy azonnal kiemelkedő teljesítményt nyújtson. A védő negyedik szezonjában All-Pro, Pro Bowler és bajnok lett. És nagyon valószínű, hogy ennyivel nem is éri be.

Forrás: nfl.com, neworleanssaints.com