Magyar idő szerint ma hajnalban vált véglegessé, hogy az idei draft 1/1-es pickje, az Oklahoma Sooners korábbi irányítója, Sam Bradford valószínűleg soha többet nem fog anyagi problémákkal szembenézni. Az 1/16-od részben magát cseroki indiánnak valló játékos 6 évre szóló, 78 millió dollárt érő kontraktust látott el kézjegyével, amely összeg különböző prémiumoknak köszönhetően akár elérheti a 86 millió dollárt is. A szerződés garantált része pedig kerek 50 millió zöldhasúról szól, azaz, ha a 22 éves újonc soha egyetlen passzt sem hajít el az NFL-ben, ez a vagyon az évek során akkor is hozzá vándorol.
A St. Louis Rams új csillaga ezzel egyébiránt tisztességgel túlszárnyalta a tavalyi játékosbörze első kiválasztottját, a Detroit irányítóját, Matthew Staffordot, aki egy évvel ezelőtt 72 milliós (ebből 41,7 millió garantált) szerződést kapott a Lions vezetőségétől. Minden bizonnyal Stafford azért nem kap sírógörcsöt, amiért beelőzték, ugyanis valószínűleg számára sem tud majd elég hosszú lenni ez az élet ahhoz, hogy felélje azt a vagyont, amit a mostanság egyébként hullagyenge detroiti franchise utal át évek során a bankszámlájára. És mit tett le az asztalra az ifjú karmester első idényében? Tíz meccsen 13/20-as touchdown/interception hányadost produkálva összesen 2.267 yardot hozott az Oroszlánoknak. Passer ratingje 61 volt, amivel egyértelműen az egyik leggyengébb irányítónak bizonyult 2009-ben, hiszen a 32-es listán a 29. helyet foglalta el.
Érdemes pár szót szólni a lista tökutolsójáról, JaMarcus Russellről is. A lassan a 25. életévét betöltő játékos a 2007-es drafton volt a legelső pick, mikor a meggyőzőnek tűnő egyetemi karriert követően az Oakland látta meg a nagy lehetőséget benne. Aztán az NFL-ben kissé másképp alakultak a dolgok. Az LSU-ról érkező rookie orra alá ugyan 61 milliós kontraktust dugtak, amely 32 millió garantált dollárt tartalmazott, de Russell számára valahogy ez már nem volt elég motiváló erő. Eddigi pályafutása során 28 találkozón kapott lehetőséget, és olyannyira nem szolgálta meg a belé fektetett bizalmat, hogy idén májusban elzavarták a problémás játékosok kezelésében az egyik legjobbként számontartott Raiders-től. Russell azóta csak vergődik a múltja árnyékában, és ha szerencséje lesz, egy alsóbb szintű ligában tudja majd folytatni a játékot.
Még egy példát engedtessék meg felhozni, amely remekül rávilágít az NFL-ben történő, olykor ész nélküli költekezésre. Valószínűleg nem tévedek sokat, ha azt gondolom, kis hazánkban nem ismerik túl sokan a Darrius Heyward-Bey nevet. A 23 éves játékos tavaly éppen JaMarcus Russell egyik kedvenc célpontja lehetett volna, mivel a 2009-es játékosbörzén a Raiders 1/7-es választottként csapott le a Maryland korábbi elkapójára. Heyward-Bey első idényében 11 alkalommal léphetett pályára, amely során 9 elkapást és 1 touchdownt volt képes prezentálni. Nincs is ezzel semmi gond, újonc évükben olykor még a legnagyobbak sem nyújtanak fergeteges teljesítményt. A bökkenő azonban ott leledzik, hogy a Sports Illustrated által nemrégiben összeállított, 2010-re vonatkozó Fortunate 50-es listán a névtelen receiver a 28. helyen található, köszönhetően annak, hogy az idei évben 21,4 millió dollárt vághat zsebre.
Talán nem kell több példa annak illusztrálására, hogy az NFL-ben az utóbbi időben kissé elszabadultak a fiatalokra szánt összegek. Tegyük hozzá, hogy a világ elitligájáról beszélünk, ahol azért alig hallani veszteséges csapatokról, hiszen csak ritkán fordul elő, hogy franchise-ok olykor mínuszt termelnek. Nem is véletlen, hogy egyre többen emelik fel a hangjukat annak érdekében, hogy korlátozni kellene a rookie-knak szánt szerződéseket, és az ott megtakarított pénzt a veterán, már bizonyított játékosok között szétosztani. Persze nem segít a helyzet kezelésében, hogy éppen utolsó évét járja a még érvényben lévő kollektív szerződés, és nem is nagyon látni, hogy miként lehetne tető alá hozni egy újabb megállapodást. Problémát okoz, hogy a tulajdonosok és a játékosok sokkal fontosabb kérdésekben sem képesek megállapodni, így az újoncok kifizetéseire vonatkozó szabályt meghozni és elfogadtatni jelenleg szinte lehetetlen vállalkozás volna.
Magyarországon talán az sem egy közismert statisztika, hogy egy játékos az NFL-ben átlagosan mindössze három évet tölt el. Mivel ez Amerika első számú sportja, óriási a merítési lehetőség, de nyilván az iszonyú igénybevétel, amivel ez a bajnokság együtt jár, ebben a számadatban is jól tetten érhető. Persze a legnagyobbak, főleg az irányítók, akár 15 évet is képesek eltölteni a ligában (Brett Favre 20 évével már a csoda kategóriája), de a hatalmas termetű falemberek, vagy a running backek bizony igen gyorsan elhasználódnak az elképesztő méreteket öltő fizikai harc során. Ennek tudatában még azt is kijelenthetjük, hogy a fent említett JaMarcus Russell, és most vonatkoztassunk el az anyagiaktól, csak egy átlagos játékos, aki éppen azt a három évet töltötte el az NFL-ben, amely bárkinek az esetében prognosztizálható.
Ezen tények tükrében véleményem szerint a St. Louis Rams gárdája teljesítményben talán sosem látja viszont azokat a befektetett milliókat, amelyeket garantálnak Sam Bradford számára. Hangsúlyozom, hogy teljesítményben, mert azt könnyen el tudom képzelni, hogy relikviák, reklámszerződések formájában ez az összeg akár simán meg is térülhet. Bár itt is illik megjegyezni, hogy a fiatal karmester az egyetemi bajnokság szinte teljes utolsó idényét vállsérülés miatt kihagyni kényszerült, és egy újabb, hasonló jellegű egészségi probléma akár a fényesnek induló karrier végére is bármikor könnyen pontot tehet.
Sam Bradford egy olyan franchise-ba próbál majd életet lehellni, amely 2009-ben 1-15-ös idényt hozott össze (egyetlen győzelmüket éppen Stafford Lions-a ellen jegyezték), a legutolsó három évadban pedig 6-42-es mutatót tudhat magáénak. Egy olyan gárdáról beszélünk, amely sem támadásban, sem védekezésben nem képes már évek óta felvenni a versenyt nemhogy a legjobbakkal, de még a középmezőnnyel sem. A Rams a szabadügynökségben ugyan végrehajtott 1-2 igazolást, de meghatározó nevek nem érkeztek az Edward Jones Dome-ba, és ugyan Bradforddal együtt sok fiatalt igazolt a gárda, meglepő volna, ha éppen ők mozdítanák előre a Kosok szekerét.
Talán nem kell nagyon bizonygatni, hogy van egy csöppnyi nyomás Sam Bradford vállán. Őszintén mondom, nem lennék a helyében.
