A józanság ereje

 2010.05.12. 17:06

Május 11. a legtöbb ember számára pont olyan nap volt, mint a többi. A Cincinnati linebackere, Rey Maualuga számára viszont nagy jelentőséggel bírt. A védő kedden azt ünnepelhette, hogy éppen 100 napja nem nyúlt alkoholhoz.

„A testem kiválóan érzi magát, sosem voltam még ilyen jó formában” – lelkendezett Maualuga a Bengals OTÁ-jának előestéjén. „Izgatottan várom a gyakorlást, és remélhetőleg össze tudom hasonlítani a teljesítményemet az egy évvel ezelőtti önmagaméval, amikor egy drive során szinte teljesen kimerültem. Most a testemre koncentrálok, és kíváncsi vagyok, milyen erős lettem, és mennyire leszek megbízható tagja a gárdának.”

A 23 éves linebacker őszintén beszélt arról a januári napról, amikor Jaguárjával balesetet okozott, majd ittas vezetés miatt letartóztatták, és alkoholizmusa miatt rehabilitációra küldték. A másodéves profi azóta egy kortyot sem ivott, leadott 7 kilót, és sokkal magabiztosabban tekint a jövőbe, mint január 29-én, amikor egy parkolóóra és két parkoló autó összetörését követően kattant a csuklóján a bilincs.

„Amikor hallottam a szirénákat, és láttam a fényeket, tudtam, hogy mindennek vége” – emlékszik vissza Maualuga. „Akkor teljes józanságot fogadtam. Az életemet megváltoztatta az eset, és ma már tudom, mindez azért történt, hogy ráébredjek, ki is vagyok valójában.”

A játékos már a kezdetekben sem tagadta a vádakat, és bűnösnek vallotta magát. Hét napot töltött börtönben, és azzal a feltétellel engedték haza, hogy amennyiben a következő két évben balesetet okoz, súlyosabb büntetéssel kell szembenéznie. Emellett az általa okozott károk megtérítésére kötelezték, és 900 dollár bírságot is kiróttak számára. Bár többen győzködték, hogy fogadjon egy jó ügyvédet, aki simán kihozza a slamasztikából, Maualuga nem kívánt elmenekülni a felelősség elől, és vállalta tettéért a felelősséget.

A védő a ligától is számíthat büntetésre, és emellett részt kell vállalnia az NFL drog és alkohol programjában is. A linebacker ez ellen sem emelt kifogást. A baleset után elvonókúrára ment, ahol kezeléseknek vetette alá magát, és számos tanácsot kapott ahhoz, hogyan kerülje el a hasonló szituációkat.

„A testem számára eddig nem adtam meg azt a tiszteletet, amit megérdemelt volna. A játékom során csak arra koncentráltam, hogy fizikailag teljesítsek a pályán, meg sem próbáltam mélyebbre ásni, filmeket nézni, és intelligens játékossá nevelni magam” – hangzott az őszinte vallomás. „Most már azt gondolom, tavaly nem a képességeimnek megfelelő játékot produkáltam” – tette hozzá Maualuga.

Mindenesetre a következő szezonra már érettebben készül a védő, aki 2009-ben 63 szerelést, 1 sacket és 3 forced fumble-t tudott felmutatni. „Az időm nagy részét azzal töltöm, hogy felkészítsem magam a következő feladatokra. Emellett féltékeny is vagyok. Tavaly Brian Cushinggal és Clay Matthews-zal együtt kerültem a ligába az USC-ről. Brian a legjobb újonc védő díját nyerte el, Clay pedig Pro Bowl választott lett. Én meg ezzel szemben nem értem el semmit” – vallott kritikusan Maualuga.

 

(A cikk a profootballmagazin.hu oldalán is megjelenik.)

 

Forrás: nfl.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tojasfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr731997544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása