Az NFL vezetése olyan szabály bevezetését mérlegeli, amely megakadályozná, hogy a rájátszásban a helyüket már fordulókkal az alapszakasz előtt bebiztosító csapatok pihentessék legértékesebb játékosaikat. Eszerint az utolsó egy vagy két fordulóban kizárólag csoportmeccseket rendeznének, amelyek a végelszámolás tekintetében sokkal nagyobb téttel bírnak, mint pl. a másik főcsoport alakulataival való találkozók.

Az idei szezonban az utolsó két játéknap 32 összecsapásából mindössze 11 esetben rendeztek csoportmeccset. A relatíve kisebb tét pedig hajlamossá tehette a csapatokat, hogy a rájátszásra tartogassák erejüket, és a padon jegeljék legjobbjaikat. Néhány hónapja hatalmas felzúdulást keltett az addig veretlen Colts edzői karának döntése, amikor az utolsó előtti fordulóban a Jets ellen levitték  számos meghatározó emberüket, megteremtve a lehetőséget a new yorki gárda győzelméhez és playoffba jutásához.

Nyilvánvaló, hogy a csapatok idényvégi döntése racionális okokon alapszik, hiszen ki szeretne azzal szembesülni, hogy egy tét nélküli meccsen szenved súlyos sérülést az irányítója vagy a top elkapója. Ugyanakkor a csoportrangadók utolsó hetekre halasztása  olyan izgalmakat vihetne a végelszámolás előtti küzdelmekbe, amelyről a kifacsart klasszisok talán lemondanának, de amelyből a szurkolók rengeteget profitálnának.

 

Forrás: nfl.com

A bejegyzés trackback címe:

https://tojasfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr431868355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Anderson 2010.03.25. 21:41:41

Én, mint egységsugarú szurkoló, kifejezetten csípném az ilyenfajta izgalmakat.

kothoga 2010.03.26. 10:02:15

@Mr Anderson: Szerintem sem volna rossz az utolsó fordulóban mondjuk egy Minnesota-Green Bay, Dallas-NY Giants, NY Jets-New England párosítás.
süti beállítások módosítása