Peppers bízik a feltámadásban

 2010.03.31. 22:01

Ahogy azt a csapat főhadiszállásán a Bears újdonsült defensive endje, Julius Peppers elmondta, bízik abban, hogy a chicagói alakulat nemsokára ismét a 2005-06-os formáját mutatja. A Carolinából érkező védő az idei szabad ügynökség első napján írt alá a Medvékhez, ahol minden bizonnyal kulcsszerep vár rá abban a védőegységben, amely az elmúlt három évben erős visszaesését produkált. "Már játszottam ezek ellen a srácok ellen jópárszor, és az irántuk érzett tisztelet volt az, amiért ide igazoltam." - nyilatkozta rendkívül szimpatikusan Peppers.

A Bears hétfőn kezdte meg az önkéntes felkészülést, így a defensive end most találkozott először a csapattársaival. "Remek dolog ide kijönni, és együtt lógni a srácokkal egy kicsit. Az évnek ez az az időszaka, amikor a bajtársiasságot meg kell alapozni." - mondta a két méter magas, 127 kg-os óriás. Ugyanakkor Peppers azzal is tisztában van, hogy az elején neki kell alkalmazkodnia az chicagói közeghez: "Nem csak a veterán játékosok és a vezetők tiszteletét kell most kivívnom, hanem a fiatal csapattársakét is, mivel jelen helyzetben én vagyok az új fiú."

Julius Pepperst a 2002-es drafton az első kör második választottjaként vitte el a Carolina Panthers. A charlotte-i gárdánál 81 sacket gyűjtött az elmúlt nyolc évben, ami ebben az kategóriában a harmadik legjobb teljesítmény volt a ligában. Az ötszörös Pro Bowl játékos hat olyan idényt tud felmutatni, amikor legalább tízszer vitte földre az irányítókat, az egyéni csúcsát pedig 2008-ban érte el, amikor 14,5 sacket osztott ki az ellenfél karmesterei részére.

 

Forrás: chicagobears.com

A bejegyzés trackback címe:

https://tojasfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr911885431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása