Lyukas posztok a draft után

 2010.04.29. 21:55

Bár a szabadügynökség még tart, de túl vagyunk azon a drafton, ahol a csapatok kiváló lehetőséget kaptak ahhoz, hogy betöltsék a hiányposztjaikat. Ugyanakkor maradtak együttesek, akik a játékosbörze során nem, vagy csak részben tudták elvégezni a szükséges keretbővítést, és továbbra is azzal kell szembesüljenek, hogy bizony egyes csapatrészeknél erősítésre szorulnak. A lista kétségtelenül szubjektív, de a következő 10 gárda esetében bizonyossággal állítható, hogy egyes pozíciók miatt lehetnek még kellemetlen pillanataik:

  

Atlanta Falcons

A Falconsnál defensive end probléma lépett fel. A georgiaiak az első körös draftjogukat minden bizonnyal erre a posztra költötték volna, ha az Eagles nem nyúlja le előlük Brandon Grahamat. Így a veterán John Abraham továbbra is élvezi a bizalmat, de a gárdát komolyan visszavetheti, ha rövid távon nem lelnek megnyugtató megoldásra.

 

Baltimore Ravens

A Ravens draftolásában igazából nehéz volna hibát találni. Tudatos döntéseket hoztak, és olyan játékosokat igazoltak, akik ténylegesen hozzá tudnak járulni a Hollók sikeres szezonjához. Azonban a Baltimore-t bajba sodorhatja a cornerback pozíció, ahol Lardarius Webb és Fabian Washington is komoly sérülésből lábadozik, és korántsem biztos, hogy a szezon kezdetére felépülnek.

 

Buffalo Bills

A gárda továbbra is kóros irányítóhiányban szenved. Nehéz elhinni, hogy a vezetőség a jövőben is egyes számú karmesterként számít Trent Edwardsra, vagy komolyan bíznának a keret valamely más quarterbackjének előretörésében. A helyzetre valamilyen megoldást hozhat a Delfineknél tavaly egy meccsen pályára lépett Tyler Thigpen leigazolása.

 

Carolina Panthers

Miután a Párducokat elhagyta a holtszezonban Damione Lewis és Maake Kemoeatu, és váratlanul nagy a bizalom Ed Johnson irányába, a Carolina vezetőit még érhetik kellemetlen meglepetések 2010-ben a defensive tackle pozícióban.

 

Dallas Cowboys

Ken Hamlin elengedését követően a texasiak Mike Hamlinban látják a jövőt free safety poszton, de a fiatal játékos valószínűleg nem lesz képes betölteni a keletkezett űrt. A Cowboysnál Flozell Adams elvesztése sem tűnik egyszerűnek left tackle-ben, őt várhatóan sem Doug Free, sem az újonc Sam Young nem tudja majd pótolni.

 

Detroit Lions

Bár a Lions jól draftolt, a túl sok hiányposzt miatt eleve nem számíthattak arra, hogy teljes mértékben feltöltik a rosterüket. Ennek megfelelően strong safety poszton akadhatnak problémáik. A keretben lévő három pályázó (Marquand Manuel, Ko Simpson, Marvin White) egyike sem üti meg azt a szintet, amely elvárható volna a versenyképes secondary érdekében.

 

Houston Texans

A Houston egyértelműen ráfeküdt az idei drafton a secondary izmosítására, amelynek keretében két fiatal cornerbacket (Sherrick McManis, Kareem Jackson) immár a fedélzeten tudhatnak. Mindez azonban Dunta Robinson holtidénybeli távozása miatt nem tűnik elégnek, hiszen ezzel a free safety pozíció gyakorlatilag megüresedett, amit várhatóan házon belülről nem is tudnak majd minőséggel feltölteni.

 

Jacksonville Jaguars

Bár a Jaguárok a drafton két bíztató fiatal defensive tackle-t (Tyson Alualu, D'Anthony Smith) szedtek ki az első három körben, érthetetlen, miért nem tettek semmit David Garrard (QB) lecseréléséért.

 

Miami Dolphins

Bár Florida csücskében nyilvánvalóan elkelne egy kiváló elkapó és blokkoló képességekkel megáldott tight end, ám a Delfinek erről nem vettek tudomást a drafton. Nehézségekkel nézhetnek szembe free safety poszton is Gibril Wilson távozása okán, akinek rosterből való pótlása nem látszik biztosítottnak.

 

San Diego Chargers

A nyugati parti gárda ugyan draftolt tight endet a múlt héten, de Brandon Manumaleuna kiválását a hetedik körből levadászott, köztudottan gyenge elkapónak számító Dedrick Eppstől várni naivságra vall.

 

Forrás: nfl.com

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tojasfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr111962896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Giedi 2010.04.30. 09:14:37

Csak azt nem értem, hogy hogyan tudott a Philadelphia bárkit is lenyúlni az első körös draftban a Falcons elől, amikor a Falcons jóval hátrébb végzett, azaz előbb került sorra a draftban.

Bili a könyök 2010.04.30. 09:38:13

@Giedi: Rohadt egyszerű a megfejtés, a Broncos letradelt 1-13-ról 1/24-re. Philadelpia kapta 1/13, adta 1/24, 3/70 3/87.

justin case 2010.04.30. 09:57:11

a ravensnél nem lesz baj a CB-vel, Foxworth a szezon végére egész jól összeszedte magát, és Chris Carr is kezd végre életjeleket mutatni... a szezon elején sajnos hulladék minőségű játok produkáltak (bár ez a védelem nagy részére igaz), a bye-week után viszont kezdett beérni a def.coordinator munkája. nemleszottbaj, durván jók lesznek a gyárékék.

féliksz edmundovics 2010.04.30. 11:44:14

A többieknél nincsenek lyukas posztok vagy majd jön az írás második része?

kothoga 2010.04.30. 12:33:46

@féliksz edmundovics: Nyilván minden csapatnál lehet találni gyengébb pontokat, de az amerikai szakíró most erre a 10 csapatra hegyezte ki a témát.

féliksz edmundovics 2010.04.30. 15:26:19

@kothoga:

Ja, csak azért kérdeztem, mert érdekelt volna mások (szakértők) véleménye arról, hogy nálunk lyukas-e még az MLB poszt. Sokat olvasgattam az NFL.hu fórumot, ahol az összes giants-es arról sopánkodott a draft kapcsán, hogy még mindig nincs meg a kezdő MLB-nk. Kicsit olyan érzésem volt, hogy egymást hergeltük ott a fórumon bele ebbe a hangulatba, és valójában korántsincs akkora baj. Jó érzés, hogy e szerint a szakíró szerint sincs!

Mr Anderson 2010.04.30. 18:50:43

Ha a legutóbbi playoff-ot nézzük akkor a Chargers-nél a rugó is hiányposzt.:D

kothoga 2010.04.30. 19:51:12

@Mr Anderson: Igen, jogos a felvetés. Nem lenne meglepő, ha Kaeding örökre kijátszotta volna magát a Chargersből.
süti beállítások módosítása