Ahogy azt már sejteni lehetett, az NFL csapattulajdonosok orlandói értekezletén felvetett szabálymódosítás 28-4 arányban zöld utat kapott. Ennek megfelelően a 2010-es szezon rájátszásában már érvénybe lép a hirtelen halál részleges eltörlése. Eddig a hosszabbításban a találkozó automatikusan véget ért, ha bármelyik csapat bármilyen módon pontot szerzett, mostantól viszont a playoffban ez másképp lesz.

Abban az esetben, ha a pénzfeldobást megnyerő alakulat az első támadásából field goalig jut, úgy az ellenfele is megkapja a lehetőséget az egyenlítésre, vagy a győzelemre. Ha a visszatámadó gárda kiegyenlíti 3 pontos hátrányát, onnantól kezdve életbe lép a jól megszokott hirtelen halál intézménye. Amennyiben a kedvezményezett csapat touchdownt szerez az első támadásból, úgy a meccs továbbra is rögtön véget ér, ekkor az addig védekező alakulat nem kap visszatámadási lehetőséget.

A változtatásra vonatkozó javaslat elsöprő fölénnyel került elfogadásra, mindössze 4 franchise szavazott ellene: a Vikings, a Bills, a Bengals és a Ravens. Érdekesség, hogy a legutóbbi NFC döntőben a pénzfeldobást elvesztő, majd az első Saints támadásból 3 pontos mezőnygólt beszedő Minnesota nemmel voksolt a módosításra. Ahogy a lila-fehérek elnöke, Zygi Wilf nyilatkozta: "Az alapszakasz és a rájátszás között következetességre van szükség."

Bár a hirtelen halál változása egyelőre csak a playoffra vonatkozik, de már többekben felmerült az allapszakaszra való kiterjesztésének lehetősége. Rich McKay, az Atlanta elnöke, a versenybizottság alelnöke szerint erre idén nem kerül sor, mert jelenleg a legfontosabb az új szabály hatásának felmérése, annak megvizsgálása, hogy az elérni kívánt eredményt, a véletlen szerepének redukálását mennyire képes szolgálni.  

A játékosok szakszervezete nehezményezi, hogy a módosításról ugyan kikérték a véleményüket, de a mostani értekezletre a képviselőik nem kaptak meghívót. Ők a hosszabb meccsekkel járó sérülésveszély miatt nemmel szavaztak volna, de van, aki más miatt ragaszkodna a tradíciókhoz. "Úgy kellene hagyni mindent, ahogy volt. Sokan ugyan nem szeretik a pénzfeldobást, de ez teszi érdekessé a játékot. Ha először védekezésre kényszerülsz, akkor arra kell koncentrálj, hogy megállítsd az ellenfeledet." - osztotta meg véleményét a denveri elkapó, Brandon Stokley.

 

Forrás: nfl.com

A bejegyzés trackback címe:

https://tojasfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr111865637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CrazyHorse 2010.03.24. 19:47:40

VAzt hiszem, a játékosoknak igazuk van -sérülésveszély-, de nekem akkor is tetszik. Hát, azért csak tovább nézhetek egy -valószínűleg- izgalmas meccset. Bár igazság szerint, én TD után is hagynék visszavágási lehetőséget. Tudom, hogy ez már egy kicsit sok lenne, de én már csak ilyen telhetetlen vagyok! :)

kothoga 2010.03.24. 20:35:14

@CrazyHorse: Egyetértek, ha rajtam múlna, a TD után is jöhetne az ellenfél. Valszeg azért csak a field goalra terjed ki a szabály, mert ahhoz egy jó kickoff returnnel 25-30 yardot is elég előrehaladni, míg a 6 ponthoz még pluszban kb. 40 yard kell, kvázi sokkal bonyolultabb összehozni.

ts90 · http://veszbejarat.org 2010.03.24. 21:06:02

egy kicit durva sport, végülis mi nem? a sakk?:D:D:D

veszbejarat.org

CrazyHorse 2010.03.24. 21:09:38

Persze, és az a 40 yard nagyon fárasztó tud lenni. De hát olyan bosszantó, hogy rákészülök az OT-re, és még nézném egy kicsit. (Főleg, ha az ellenfél nyer:)) Szóval én csak önző vagyok, nem vagyok tekintettel a játékosokra:)

CrazyHorse 2010.03.24. 21:10:24

@kothoga: Bocs, az előző erre szólt.

Mr Anderson 2010.03.25. 10:46:45

Nekem pedig pontosan így tetszik a szabálymódosítás ahogy most elfogadták. Sőt! Az alapszakaszra is simán kiterjeszteném. Pontosan azért amit korábban kothoga leírt. Egy Field gólt sokkal könnyebb összehozni, mint egy TD-t. Ha egy csapat elsőre TD-t csinál akkor megérdemli, hogy azzal meg is nyerje.

Egy dolog azonban nem világos. Mi van akkor, ha a pénzfeldobást megnyerő csapat nem szerez pontot. A Másik csapatnak ez szintén nem sikerül. Az első csapat visszakapja a labdát és FG-t ér el. Ilyenkor is megkapja a visszatámadás lehetőségét a második csapat? Vagy nem, mivel már birtokolták egyszer a labdát?!

kothoga 2010.03.25. 11:21:04

@Mr Anderson: Én úgy értelmeztem, hogy a visszatámadás lehetősége, csakis az első megindulásból szerzett mezőnygólra érvényes, így az általad említett helyzetben véget ér a meccs.

Mr Anderson 2010.03.25. 21:34:14

Ebben az esetben teljesen rendben van a szabály szerintem. Mivel nem a pénzfeldobás elvesztése miatt kapnak ki, így tényleg fölösleges lenne tovább húzni a meccset.
süti beállítások módosítása