Cowboys-henger a Népligetben

 2010.05.16. 19:01

Vasárnap került megrendezésre a Divízió I. küzdelmeinek keretében a Budapest Cowboys–Jászberény Wolverines összecsapás. Bár a bajnokságban mindkét gárda eddig egy-egy győzelmet gyűjtött be, a papírforma egyértelműen a fővárosi együttes sikerét prognosztizálta. 

Bár a májusi viharos időjárás elmosta a vasárnapra tervezett nagyszabású futóversenyt, a K&H olimpiai maraton váltót, de a futballistákat kemény fából faragták, így a Cowboys-Wolverines találkozón délután 2-kor útjára indulhatott a labda. Még csak azt sem lehetett állítani, hogy rettenetes körülmények fogadták volna a csapatokat, mivel a népligeti műfüves pálya relatíve elfogadható feltételeket teremtett a mindenre elszánt gladiátoroknak. A vihar egyedül a nézőket tartotta otthon, így mindössze néhány tucat szurkoló gondolta úgy, hogy számukra a vasárnapi ebéd után az amerikai foci a tuti program.

A találkozó az első percek bizonytalankodásától eltekintve a papírformát igazolta. A hazaiak az első támadásukból még elrontottak egy 4.&goal kísérletet, de a második megindulásuk már touchdownnal zárult. Rittinger Krisztián futása ért 6 pontot a Cowboys-nak, amit Sipiczki Péter jutalompontja fejelt meg. A Jászberény továbbra sem találta a hazaiakon a fogást, majd a vendégek puntját követően Adonis Bernard 75 yardos punt return touchdownja már azt mutatta, hogy a kék-fehérek egyre jobban alkalmazkodtak a körülményekhez. Sipiczki rúgása ismét a helyére került, 14-0-ra alakítva az állást.

A második negyedben sem változott a játék képe, a Wolverines erőlködései nem hoztak eredményt, míg Rittinger Krisztián 7 yardos futása már tekintélyes különbséget (20-0) teremtett még úgy is, hogy Sipiczki ezúttal nem hozta a jutalompontot. Ezt követően a vendégek is megvillantottak valamint a tudásukból, Piroska Norbert mintegy 50 yardos futása azonban nem hozott pontokat, mert a Rozsomákok mezőnygól kísérlete balszerencsésen alakult, és a labda a defensive back Szotyori Nagy Marcell jóvoltából újra a Cowboys-hoz került. A támadás végén a hazaiak újabb pontokkal gazdagodtak, ezúttal a másik futójuk, Turner András 2 yardról szerzett touchdownt, majd a jutalompontot is hozzácsapva 27-0-val vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidőre az eső talán kissé már alábbhagyott, de az erős szél továbbra is szinte lehetetlenné tette a passzjátékot. Mindez azonban olyannyira nem zavarta a Cowboys-t, hogy a védelmük is pontokat szállított. A vendégek irányítója, Bábosik Péter passzát a hazai linebacker, Roczkó Iván szedte le, és a labdával 23 yardról egyenesen az end zone-ba masírozott. Sipiczki újfent jól koncentrált, 34-0-ra alakítva az állást. A folytatásban a hazai támadófal meghatározó embere, Kovács Sándor maradt a földön egy ütközés után, de a Bears-fanatik pár perc elteltével sérült lábbal is visszatért a harcmezőre. A Rozsomákok csak szenvedtek a hazaiak szorításában, majd amint a kékekhez került a labda, a csereirányító, Váry Tamás rövid passzával Matheisz Róbert (WR) touchdownja a +1 ponttal kiegészülve már azt jelentette, hogy a két csapat között kialakult a mercy rule életbelépéséhez szükséges 35 pontnyi differencia.

A záró negyedben Rittinger Krisztián 20 yardról újabb futott touchdownt ért el (a jutalomrúgás is jó volt), majd a jászberényiek legszebb álmai váltak valóra. Előbb egy hazai puntot kiváló ütemérzékkel blokkolt Maszlag Viktor (LB), mindössze néhány inch közelségbe hozva a Wolverines-t a hazai célzónához, majd Bábosik Péter (QB) leküzdötte az apró távolságot, és rövid futásával hat pontot írt a Rozsomákok neve mellé. A plusz egy pontért Farkas Gyula sem hibázott, így az eredmény 48-7-re alakult. Hogy ne ez legyen a vége, arról a Váry Tamás – Kalovits Gábor (WR) duó gondoskodott, és a 60 yardos elkapott touchdownnal záruló produkciójuk alakította ki az 55-7-es végeredményt.

A nem mindennapos körülmények alapjaiban befolyásolták a meccs menetét, de sem az eső, sem a szél nem tudta meggátolni a hazaiakat abban, hogy a nagyobb tudásukat és rutinjukat kihasználva ne erőltessék rá akaratukat szinte végig a Jászberényre. A futójáték dominanciáját mutatja a Cowboys négy futott touchdownja, de a hazai védelem megmutatta, hogy akár a pontszerzésben is lehet rá számítani. Ugyanakkor elismerést érdemel a vendég gárda valamennyi játékosa is, akik a kissé egyoldalú küzdelem dacára sem adták fel a meccset. Hatalmas küzdésüket végül a sors is elismerte, és ha szerencsés körülmények között is, de nem maradtak pont nélkül. Az összecsapás végén joggal szólt a játékosok tapsa a szurkolóknak is, hiszen ők is szépen teljesítettek azzal, hogy a hideg, szeles, esős időben két és fél órán keresztül kitartottak a csapatok mellett. 

Budapest Cowboys – Jászberény Wolverines 55-7 (14-0, 13-0, 14-0, 14-7)

 

 

(A cikk a profootballmagazin.hu oldalán is megjelenik.)

A bejegyzés trackback címe:

https://tojasfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr102007893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.