Brady visszatért a földre

 2011.09.27. 16:48

Aki követi az NFL történéseit, jól tudja, a Patriots irányítója a tavalyi szezon közepén gyakorlatilag földönkívüli pályára állt, és a legkiválóbb karmestereket is utcahosszal maga mögött hagyta. Ez abban nyilvánult meg, hogy gyakorlatilag hiba nélkül játszott, és a tojáslabdás foci kiváló eredményekben hemzsegő történelmében új fejezetet nyitott. Ez a jóravaló srác úgy fejezte be a 2010-es idény alapszakaszát, hogy megdöntötte az egymás után interception nélkül adott passzok rekordját. Ennek érzékeltetését elég nehéz plasztikussá tenni, talán ahhoz hasonlítható, mintha LeBron James mondjuk zsinórban 50 hárompontost helyezne el hiba nélkül a gyűrűben, vagy netalán a Lionel Messi a spanyol bajnokság minden fordulójában gólt lőne. Röviden: Brady a lehetetlennel vívott harcot, és megnyerte.

Az új szezon az ismert okok miatt sokáig kérdőjeles volt, de aztán amikor július végén a kollektív szerződés végre aláírásra került, sokakban felmerült, hová lehet még fokozni a Pats irányítójának hihetetlen teljesítményét. Mint kiderült, a sorozat gyorsan véget ért, és Brady már a Patriots első meccsén összehozta, igaz, ártatlanul, egy felpattanó labda segítségével, az első pickjét. Azért hogy az aktuális ellenfél, a Miami kedve túlságosan ne legyen jó, hősünket nem viselte meg túlzottan a labdaeladás, és 4 TD-passzának köszönhetően a foxborough-i klub sima győzelemmel zárta a floridai kirándulást. Brady ráadásul 517 passzolt yarddal zárta az összecsapást, amely produkció mind egyéni, mind franchise-rekordként vonult be a történelemkönyvekbe.

A második fordulóban az egyébként korántsem gyenge erőt képviselő San Diego Chargers látogatott a Gillette Stadiumba, és a remek karmester ismét a hibátlan arcát vette elő, 3 TD-passzal újfent magabiztos győzelemre vezette a csapatát. A harmadik játéknapon a Pats az AFC Kelet hagyományosan leggyengébb együttesének, a Buffalo Billsnek az otthonában lépett pályára. Az erőviszonyokat jól jelezte, hogy a Bills utoljára 2003-ban győzte le a Patriotsot, és azóta szinte mindig a pofozógép szerepét töltötte be a New Engalnd ellenében. Érdekes adat volt a meccs előtt, hogy a buffalói egylet két győzelemmel kezdte az idei bajnokságot, de találkozó a papírformának megfelelően kezdődött.

A Pats Brady 3 TD-átadásával a második negyedben már 21-0-s vezetére tett szert. A Bills a kivégzés előtt állt, a hazaiak már-már a gijotin alá hajtották a fejüket, a tévénéző pedig elkezdte sasolni a stadion képeit, vajon a Bills szurkolói elindultak-e már hazafelé. Aztán Brady egy jónak tűnő, végül felpattanó passza interceptionbe torkollt, és a Bills a félidőre 11 pontosra csökkentette a hátrányát. A buffalói játékosok a szünetben vért ittak, a nézők pedig megérezték a lehetőséget, és elképesztő buzdításba kezdtek. A fantasztikus hangulatú, egyébként hibákban bővelkedő összecsapás végén a Bölények örülhettek, egy utolsó másodperces mezőnygóllal vereséget mértek a hazánkban legnépszerűbb NFL-gárdára.

Ami Bradyt illeti, a karmester a második félidőben olyan hullámvölgybe került, amelyről már azt hihettük, ő többet ilyenbe nem lép bele. A találkozó végén a 4 TD-passza mellett 4 interceptiont jegyzett, így a pickek számát illetően pontosan annyit dobott vasárnap a Ralph Wilson Stadiumban, amennyit az egész tavalyi idény 16 összecsapásán. A többi statisztikát böngészve kiderült, 45 passzkísérletéből 30 találta meg a társakat, amely rossznak semmiképpen nem nevezhető, és 387 passzolt yardja sem a gyengébb teljesítmények közül való. Ezzel együtt a Pats kikapott, Brady hibátlan nimbusza pedig összeomlott.

Úgy vélem azonban, nem érdemes temetni a New England együttesét, ez a csapat idén is rájátszásba, és könnyen lehet, hogy Super Bowlba fog jutni. Mindössze annyi történt, hogy volt egy peches napjuk, és kikaptak.

Irányítójuk, Tom Brady pedig leszállt az istenek közül, és újra emberformát öltött.

Címkék: patriots tom brady new england buffalo bills

A bejegyzés trackback címe:

http://tojasfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr723260234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.