Fantasy - 1. forduló

 2010.09.21. 10:53

Az első forduló a fantasy ligában is pont olyan, mint az igaziban. Ugyan figyelembe tudjuk venni az előző évad erőviszonyait, valamint a holtszezonban történteket, de valójában egy zsákbamacska az egész. Annak tükrében pedig különösen, ha az ember még életében nem vett részt fantasy bajnokságban. Ugyanakkor rendkívül érdekes kihívás egy képzeletbeli focicsapat menedzseri pozícióját betölteni, és ilyenkor lehetőség van szembesülni azokkal a dolgokkal, amelyekért egyébként hajlamosak vagyunk szidni a valódi gárdák hús-vér trénereit. 

Jómagam az első játéknapon is már komoly döntések elé kényszerültem, és bizony nem minden esetben sikerült meglépni azt, ami végül jövedelmező lett volna a csapatom számára. Irányító poszton Philip Rivers (San Diego) és Chad Henne (Miami) közül nem volt nehéz választanom. Mindketten viszonylag gyenge együttesek vendégeként léptek pályára (Kansas City és Buffalo), és nálam Rivers van annyival jobb karmester, hogy így egyértelműen rá esett a választásom. 

A futók esetében már több okom volt töprengeni a legjobban jövedelmező felálláson, és be kell valljam, a több opcióból nem éppen a legszerencsésebben használtam ki a lehetőségeimet. A két top running backem, Ray Rice (Baltimore) és Shonn Greene (NY Jets) ugyanis éppen egymás ellen játszottak, amely csapatok történetesen remek futás elleni védelemmel rendelkeznek. Helyettük opcióként Felix Jones (Dallas) és Ronnie Brown (Miami) jöhetett szóba, akik Washingtonban, illetbe Buffalóban szerepeltek, de végül meggyőztem magam, hogy az első két körös pickjeimet (Rice, Greene) fogom bevetni a legtöbb pont megszerzése érdekében. A végeredmény sajnos számomra lesújtó volt: futó poszton mindössze 6,9 pontot szereztem, míg a cseréim 20,9 ponttal gyarapították volna a teljesítményemet. Mivel a végelszámolásban mindössze 0.08 ponttal kaptam ki, mondhatom, hogy elsősorban a running backek kiválasztásának köszönhetően nyitottam vereséggel a pontvadászatot.

Az elkapóknál sok töprengenivalóm nem volt. Itt egyértelműen úgy véltem, hogy a Wes Welker (New England), Donald Driver (Green Bay), Roddy White (Atlanta) trió nem hagy pácban, és Josh Cribbs (Cleveland), valamint Kenny Britt (Tennessee) bevetése majd csak a későbbiekben lehet esedékes. Bár Welker súlyos sérülésből tért vissza az idei évre, és a fantasy ligák szakértői nem vártak tőle pontözönt, már az első játéknapon megmutatta, hogy igenis helye van a kezdőben. Az elkapóim összesen 38,5 pontot termeltek, amelyből a Patriots slot receivere egymaga 18,4-et hozott a konyhára.

A maradék három "kis" pozícióban (tight end, kicker és védelem) sok pont nem várható általában, így a nagy dolgok mindenképpen az irányító-futók-elkapók Bermuda-háromszögben dőlnek el. Ugyanakkor szoros állás esetén felértékelődnek ezek a posztok is. Utólag ugyancsak hibás lépésnek gondolom a Jets tight endje, Dustin Keller leigazolását, mivel a stratégiám egyik szabálya volt, hogy a bíztató várható pontok ellenére távol tartom magam a Jets passzjátékának összes résztvevőjétől. Hibámat Keller 1,3 ponttal véste az agyamba. Ugyanakkor ez többet biztos nem fog előfordulni, hiszen a nyitó játéknapot követően a zöldek tight endje repült a keretemből. Jeff Reeddel, a Pittsburgh kickerével viszont jó barátságba kerültem, mivel 11 pontjával szépen a várakozások felett teljesített. Ugyanez már nem volt elmondható a Dallas védelméről, de a Cowboystól sokat várok 2010-ben, így ők még kapnak esélyt a bizonyításra.

Mint már említettem összesítésben 0.08 ponttal maradtam mínuszban az adott fordulóbeli ellenfelemmel, az LA Csődörökkel szemben, így a Chievo Monsters gárdája vereséggel indította a szezont. Amennyiben bármelyik futóm vagy elkapóm csak még egy yardot hozott volna, már az én gárdám lett volna a győztes. A ligánk hat meccséből természetesen ez volt a legszorosabb végeredmény, de négy találkozón is 3 pont alatti különbség alakult ki. A legjobban a Giantsre épülő G-Men produkált, amely együttes 100 pont fölötti teljesítménnyel simán húzta be az első ütközetet. Említésre érdemes még, hogy a 2 ponttal vereséget szenvedő Hyppolit csapata a cserepadon tartotta azt az Arian Fostert (Houston), aki végül 41,8 ponttal zárta a fordulót. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tojasfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr392311907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása