Szombaton délután Dunaújvárosban került megrendezésre a Divízió I-es bajnokság Gorillaz-Wildfires találkozója. A meccset megelőzően a hazaiak eddig egyszer léptek pályára ebben a kiírásban, amikor 13-7 arányban alulmaradtak az Újbuda vendégeként. A veszprémi alakulat az idei szezonban most debütált, az áprilisra kiírt Titans elleni hazai összecsapásuk a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt.

Kellemes időben kezdődött az összecsapás, bár a kickoff előtt kisebb zápor áztatta el a játékteret. Az első támadás lehetőségét a Gorillák kapták, amelynek keretében egy 80 yardnál hosszabb drive végén meg is szerezték a vezetést Nagy Zsolt (FB) közeli futásával. A jutalomrúgást Baranyai János váltotta egy pontra, így az első negyed közepén hétpontos előnyt szereztek a hazaiak. A Veszprém megindulása nem zárult sikerrel, majd a Gorillák néhány futása zárta az első negyedet.

A második negyed kezdetén a dunaújvárosi gárda puntra kényszerült, amelyet azonban a vendégek elkapója elvétett, míg a hazaiak részéről Kövesdi István időben kapcsolt, és megszerezte csapata részére a játékszert. A kedvező pozícióból induló Gorillaz néhány play-jel a veszprémiek 10 yardosáig jutott, ahol a hazai irányító egy fake-et követően önmaga futott be a Wildfires célterületére. A plusz pont ezúttal a vendégek blokkja miatt nem jött össze, ennek köszönhetően 13-0-ra módosult az állás. Kevesen gondolhatták, hogy ez az eredmény csupán néhány másodpercig erejéig marad, pedig így történt. A hazai kickoffot követően a vendégek visszahordója, Cziszer Gergő vágtázott át szinte az egész pályán, és 80 yardos return touchdownnal visszahozta meccsbe a csapatát. Ezt már a hazaiak sem hagyták annyiban, megrázták magukat, és ismét a full backjük, Nagy Zsolt volt eredményes, ezúttal 15 yardos futással érte el a veszprémi end zone-t. Baranyai az extránál nem rontott, így 20-7-tel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőre aztán kissé összezavarodtak a gárdák, és rögtön az elején mindkét együttes egy interceptionnel vétette észre magát. A folytatásban a dunaújvárosiak rendezték előbb soraikat, és megindulásukra végül Tóth János (WR) touchdownja tette fel a koronát. A kicker poszton váltó hazaiak jutalompontját Fridrich Tamás szállította, így immár 20 ponttal vezettek a Gorillák (27-7). A negyed közepén az elemek is fontos szerephez jutottak, mivel pillanatok alatt leszakadt az ég, és újabb hatalmas zápor árasztotta el a pályát.

Mivel a körülmények nem voltak ideálisak, senkit nem lepett meg, hogy a passzjáték visszaszorult az utolsó negyedben, és a csapatok alapvetően futással próbálkoztak. Mindkét oldalon már fel lehetett fedezni a fáradtság jeleit is, ami annak ismeretében nem meglepő, hogy egyik csapat sem rendelkezik bőséges rosterrel. Végül a hazaiak az utolsó negyedben is összehoztak egy touchdownt: a saját end zone-juk elé beszoruló vendégek nem tudták levédekezni Pokornyi Balázs egyyardos passzát, amelyet Bachrathy Dániel (WR) váltott 6 pontra. Fridrich Tamás ezúttal sem hibázott (34-7), és az utolsó percek váltakozó labdabirtoklása, majd egy kimaradó veszprémi mezőnygól-kísérlet már nem változtatott az eredményen.

Összességében egy rendkívül sportszerű meccset láthattak a szurkolók, amelyen meggyőző hazai siker született. A Gorillaz mind a futó-, mind a passzjátékban jó teljesítményt nyújtott, és a dunaújvárosiak megérdemelten vonulhattak le győztesen a pályáról. Ugyanakkor a vendégek teljesítményéről is érdemes megemlékezni, akik számos szép pillanatot okozva eleinte még megszorongatták a hazaiakat, de az egész találkozón megalkuvás nélkül küzdelem jellemezte a játékukat. A kézfogásokat követően a nézők mindkét csapat játékát tapssal jutalmazták, de az eső ellenére kitartó szurkolók is megérdemelték az elismerést.  

Dunaújváros Gorillaz-Veszprém Wildfires 34-7 (7-0, 13-7, 7-0, 7-0)

 

 

(A cikk a profootballmagazin.hu oldalon is megjelenik.)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tojasfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr12024013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása