AFC 2010

 2010.04.19. 18:28

Tegnap áttekintettük, hogy az éves rotáció miként befolyásolja az NFC csapatainak 2010-es szezonját. Ezúttal a másik konferencia kerül terítékre, nézzük meg az AFC csapatai mire számíthatnak idén:

 

AFC East

Az AFC East csapatai a csoportmeccsek és a helyezésekkel összefüggő találkozók mellett az AFC North (Baltimore, Cincinnati, Pittsburgh, Cleveland) és az NFC North (Minnesota, Green Bay, Chicago, Detroit) gárdáival mérkőznek.

A New England meglehetősen kemény idény elé néz, ellenfelei tavaly 136-120-as mérleget alkottak. A foxborói egylet 13.590 mérföldet utazik majd az idény során. A szezon fő kérdése számukra, hogy ténylegesen véget ért-e a Patriots-éra, vagy Bradyék képesek lesznek megmutatni, hogy maradt bennük tartalék. Az idény kiváló erőpróba elé állítja a bostoni csapatot, a csoportmeccseken kívüli 10 összecsapásuk során 6 playoff alakulattal csapnak össze, igaz, ebből csak egyszer játszanak idegenben (San Diego).

A NY Jets éppen a legátlagosabb idényt kapta, ellenfelei összmérlege 2009-ben 128-128 volt. A zöld-fehérek 10.096 mérfölddel a keveset utazó gárdák közé kerültek, és Rex Ryan fiai egészen biztosan nem szeretnék alábbadni a tavaly elért AFC döntőnél. Az első fordulóban hétfő esti rangadón a New Meadowlands Stadiumban kezdenek Mark Sanchezék, ahol minden bizonnyal bemutatkoznak majd a new yorki közönségnek a Jets új sztárjai is.

A Miami ugyancsak 128-128-cal kell szembenézzen 2010-ben, bár a floridaiak 21.570 mérfölddel meglehetősen fárasztó négy hónap elé tekintenek. A Delfinek talán titkos álmaikban újra a csoportelsőségre törnek, de Minneapolisban, Green Bayben, Cincinnatiben és Baltimore-ban igen forró pillanatok várhatnak Tony Sparano alakulatára.

A Buffalo szintén egy nagy meccsnullal, 128-128-cal ütközik meg 2010-ben. Meglehetősen keveset kell utazniuk, mindössze 9.122 mérföldet kell legyőzniük ahhoz, hogy eljussanak a nyolc idegenbeli találkozójukra. Bár Chan Gailey főedzővel szemben nagy a bizalom, a Bills számára már a csoport negyedik helyéről elmozdulás is komoly eredménynek számítana.

 

AFC North

A csoport gárdái a divízióbeli és a tavalyi helyezésüknek köszönhető találkozókon kívül az AFC East (New England, NY Jets, Miami, Buffalo) és az NFC South (New Orleans, Atlanta, Carolina, Tampa Bay) gárdáival meccselnek.

A Cincinnati ellenfelei tavaly 138-118-at produkáltak, ezzel a Bengálik igen erős szezon elé néznek. Jó hír számukra, hogy alig kell utazniuk, mindössze 5.992 mérföld vár rájuk. A tavalyi csoportelsőség megismétlése komoly kihívást jelent a Bengalsnek, és nagy kérdés, hogy Chad "Ochocinco" Johnson idén milyen névvel indul harcba. 

A Baltimore 130-126-os összmérlegű ellenfelekkel vív meg az idei évben, amely során mindössze 7.270 mérföldet tesznek meg. A Hollók célja egyértelműen a csoportgyőzelem és a playoff, az esztendő legpikánsabb találkozójának pedig a tavalyi wild-card meccs visszavágója, a New England elleni idegenbeli összecsapás ígérkezik.

A Pittsburgh 126-130-as ellenfelekkel találkozik 2010 során, és pusztán 8.012 mérföld  megtétele vár Polamaluékra. A Heinz Fielden az idény két kérdése, hogy szeptemberben még Roethlisberger lesz-e a karmester, illetve hogy egy sikerre éhes gárdát látunk-e az új szezonban, vagy ismét egy jóllakott társasággal találkozhatunk hétről hétre.

A Cleveland 132-124-es ellenfelekkel ütközik meg 2010-ben, míg utazásaik során 9.060 mérföld vár a Browns játékosaira. Az idény egyik érdekes összecsapása lehet a Carolina clevelandi vendégjátéka, amikor Jake Delhomme megmutathatja régi csapatának, kár volt őt elengedni a Brownshoz.

 

AFC South

A csapatokra a csoportmeccsek és a helyezésfüggő találkozók mellett az AFC West (San Diego, Denver, Oakland, Kansas City) és az NFC East (Dallas, Philadelphia, NY Giants, Washington) gárdái várnak. 

Az Indianapolis ellenfelei tavaly 132-124-es szezont hoztak össze, és a Colts 13.264 mérföldet utazik az idegenbeli találkozóira. Szerencsére idén sem maradunk AFC klasszikus nélkül, ezúttal Foxboróban rendezik a Patriots-Colts meccset. Manningék otthon sem fognak unatkozni, amelyről majd a Cowboys, a Giants és a Chargers vendégjátékai gondoskodnak.

A Tennessee ellenfelei 140-116-os összmérleggel zárták az idény, ami sok jóval nem kecsegtet a Titans számára. 2010-ben emellett 11.646 mérföld vár Vince Youngra és társaira. Amennyiben a gárda a tavalyi 0-6-nál acélosabban kezdi az idényt, és szuper futójuk, Chris Johnson is megőrzi tavalyi formáját, úgy híveik elkezdhetnek reménykedni egy szép idényben.

A Houstont érte 2010-ben az a megtiszteltetés, hogy a rotáció a legnehezebb idényt hozta számukra. Ellenfelei ugyanúgy 140-116-ot produkáltak tavaly, mint a Titans esetében. Emellett prognosztizálható, hogy a 17.758 mérföld sem esik majd jól Matt Schaubéknak. A gárda ennek ellenére elérheti a rájátszást, ehhez azonban különösen a csoportmeccseken kívül kell egyenletes teljesítményt nyújtania Gary Kubiak főedző együttesének.

A Jacksonville a csoporttársaihoz hasonlóan ugyancsak kifogta, és 137-119-cel kell szembenézzen az új idényben. 15.392 mérföld vár a Jaguárokra, ami NFL szinten átlagosnak mondható. A gárda mini futója, Maurice Jones-Drew 2010-ben ismét nagy szezont produkálhat, főként azért, mert a Jaguars több igen gyenge védelemmel is találkozik majd szeptembertől decemberig.

 

AFC West

A csapatok a csoportmeccseken és a helyezésfüggő találkozók mellett az AFC South (Indianapolis, Tennessee, Houston, Jacksonville) és az NFC West (Arizona, San Francisco, Seattle, St. Louis) gárdáival meccselnek.

A San Diego könnyűnek ígérkező idény elé tekinthet, 116-140-es összmérlegű ellenfelek ellen lép pályára. A 20.338 mérföld ugyan átlag feletti, de valamit valamiért. A mumus NY Jetsszel ezúttal nem csapnak össze Philip Riversék, de a Patriots elleni hazai, és a Colts elleni idegenbeli rangadó vérre menő összecsapásokat hozhat.

A Denver 124-132-vel szintén egy könnyebb szezon elé néz, de ezt ellenpontozza a 23.184 mérföld, amely a coloradói alakulatra vár. A tavaly rendkívül szélsőséges Broncos számára adott lehet a playoff elérése, és az európai szurkolóiknak csak Londonig kell eljutniuk, hogy megnézzék kedvenc gárdájuk Frisco elleni összecsapását.

Az Oakland számára a sors ezúttal közepes nehézségű szezont (128-128) hozott, amihez 20.150 mérföld párosul. Bár a Raiders tavaly nem végzett éppenséggel előkelő mérleggel (5-11), de 4 győzelmet így is magasabban jegyzett ellenfelek ellen szállítottak a kaliforniaiak. Ebből következően nehéz volna jósolni arra vonatkozóan, hogy az Oakland mit várhat 2010-től, illetve 2010-ben mit várhatunk az Oaklandtől.

A Kansas City enyhébb idény elé néz (125-131), a 13.856 mérföldnyi utazás sem tűnik túlzottan soknak. Todd Haley főedző számára izgalmas lehet korábbi csapata, az Arizona elleni hazai találkozó. Emellett a Chiefsről nehéz elképzelni, hogy komolyan beleszólhatna a nagy kérdésekbe, pedig talán sokan örülnének kis hazánkban, ha a Kansas City győzelmei következtében Faragó Ricsi is vidámabban közvetítené a liga meccseit.

 

Forrás: nfl.com

A bejegyzés trackback címe:

https://tojasfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr361935028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása